Az Aradi Kamaraszínház Közleménye

Írva : 2011 október 8

Az Aradi Kamaraszínház Közleménye

Azt követően, hogy az Interneten elérhetővé vált Dörner György pályázata, amelynek alapján megnyerte a budapesti Új Színház igazgatói posztját, társulatunk megdöbbenéssel vette tudomásul, hogy név szerint (igaz, tévesen) szerepel a pályázatban.

Idézzük: “Folyamatos munkakapcsolatot kivánok kialakítani a Tapasztó Ernő által vezetett Aradi Magyar Kamaraszínházzal.”

Hogy bárminemű félreértésnek elejét vegyük, kénytelenek vagyunk kijelenteni, hogy Dörner György nem egyeztetett velünk, az Aradi Kamaraszínház semmiféle kapcsolatban nem áll vele, éppen ezért a pályázó idézett megfogalmazása számunkra értelmezhetetlen.

              
 Az Aradi Kamaraszínház művészeti tanácsadója,
                    Nótáros Lajos