Amerikaiak, kritikák


Amerikaiak

Jámbor Gyula, Nyugati jelen

Amit láttunk, az nem a rózsaszínű vagy a fekete Amerika (bármelyikre bőven volna lehetőség), hanem ez is, az is, mint a valóságban: olyan ország, amelyben megfogalmazódott – még a francia forradalom előtt – a szabadságjog, az egyenlőség gondolata, ahol, úgy másfél évszázada, lezajlott a rabszolgák (nesze neked, egyenlőség) felszabadításáért folyó belháború; itt élt Al Capone, a gengszter és Martin Luther King tiszteletes, a világ egyik legismertebb polgárjogi harcosa („Van egy álmom”), az itt gyártott napalmmal pusztítottak földeket és embereket külháborúkban, ez a dzsessz szülőhazája és sok minden egyéb. Mindez egy mélyen humánus összeállításban, amelyben a szerzőket (aligha véletlenül) egy – távolról sem csupán amerikai – polgárjogi harcos rokonszenves mezében ismerhetjük fel.


Amerikai álmatlanság

Irházi János, Aradi Nap

Az Aradi Kamaraszínház rendre brillírozik, amikor az erekig legallyazott valóságot fonja az emberi kapcsolatok zűrzavarába (Tündéri), a globalizáció átkaiba (Ronald, a McDonald’s bohóc), kesergő, piás sosehalunkmeg-keretbe (VodkaPolka), vagy a cinikus világ roncsaiba (Sex, drugs, gods & rock’n’roll). Ma este a szövegkörnyezethez milliméterre passzoló, remekül kiválasztott amerikai világslágerekbe fontak. Mégpedig sokkal bökősebben, mint az eddigi egy-három személyes produkciókban, mert a szöveget tőmondatokra, száraz kijelentésekre szabták. S az egészet és Harsányi Attila és Varga Andrea közötti szódobálásba csomagolták, hogy még keményebben üssön.

Üt is. S nem azért, mert az elhangzott kijelentések, Woody Allen-poénok, történelmi tények meg pletykák, vagy csáknorrisszizmusok jelentős része ismerősen cseng vissza, hanem mert aprólékosan válogattak a demokráciát, a földi létet, az emberiséget fájdalmasan és orvosi precizitással megtükröző „közhelyek” halmazában. “