Ronald, a McDonald s bohóc, kritikak




ronald mcdonald, a gyilkos bohóc

nyemcsok éva eső – THEALTER blog

"én már senkiben nem hiszek
emlékszel-e még a színházra
mi ennek az értelme
emlékszel még grotowskira
pina bauschra
gondolkodj
mindannyian pénzt kaptak ezért
mind
mind
én már senkiben sem hiszek
minden pénzért csinálsz"

McDestiny.
végzethamburger.
ebből kaptunk kóstolót harsányi attila jóvoltából.
a szerző, rodrigo garcía argentinában született, Madridban új hazára talált.
elismerése jeléül kitalált egy színházhamburgert - a közönség meg is ette.
a darab globalizáció-, hatalom-, amerika- és hamburgerellenes, a főszereplő bohóc pedig rigolyás, összeférhetetlen, érzékeny, képtelen beilleszkedni és képtelen másokat elfogadni, minden sarkon júdást lát, aki elárulja és átveri. fél az emberektől, fél ettől a világtól.-
nem csoda, hogy konténerben lakik.
maradékot eszik, szükségét a konténer oldalánál végzi.
a darab globalizáció-, hatalom-, amerika- és hamburgerellenes, a szerző, rodrigo
garcia jól odamondogat.
csak van-e, aki meghallja?
a globalizáció diszkrét bája, hogy berlinben, londonban és new yorkban ugyan azt csinálják a 10 éves kisfiúk: hamburgert esznek egy gyorsétteremben az apukájukkal.
gyorsétterembe járni és ott enni divat és státuszszimbólum, az új hamburgereket mindenki zabálja, ellenvélemény nincs. 6milliárd boldog fogyasztó csak nem tévedhet!
az ember, aki nem eszik salátát - ha felkínálsz az embereknek egy ilyen beszédtémát, amely egyetlen egy agysejtet sem képes megmozgatni, órákig fognak erről fecsegni - mondja Ronald McDonald, a bohóc enyhe lenézéssel. majd hozzáteszi: senkinek semmi oka, hogy egész életében alátámassza a rögeszméit.
a monológ közben kirajzolódik a kis rodrigó szegényes élete, tízévesen nem rajzfilmet nézve heverészik a tévé előtt, hanem vagy az apjának segít a hentesüzletben, vagy a legvonzóbb argentin színésznőt nézve a tévében maszturbál.
ronald mcdonald nem átall koldulni sem, hiszen hatos kategóriás színészként nincs nagyon pénze - a közönség ad is neki némi aprót.
a szerző kiáltványa védelmébe veszi a sebezhető, bántalmazott társadalmi csoportokat: a nőket, a gyerekeket, a feketéket, akik nem ütnek vissza.  ronald mcdonald különös bosszút forral: megmérgezi a gyerekek hepi míljét, egérmérget akar belerakni. szerinte még mindig jobb a gyerekeknek, ha meghalnak, mintha gyorséttermi ételtől mérgezett aggyal élik le az életüket.
egyik döbbenetből a másikba esünk, ki hinné a mindig mosolygós bohócról, hogy gyilkosságot forral, abból is tömegeset?
de végül mégsem a gyerekeket mérgezi meg. ő maga eszi meg a hamburgert zokogva, közben könyörögve néz a közönségre:

"de ha sikerül ugye
akkor kapok egy kólát?"


A döntés joga

7ora7.hu - Zsedényi Balázs

(THEALTER Feszt, 2012. július 27.)

Megsárgult életünk hulladozó lombjai közepette egyetlen, mindent átitató biztos gondolat motoszkál fejünkben: nem én vagyok a hibás. Hanem a körülmények. A rossz emberek. A pénz. Az ellenség. Az USA. Bármi vagy bárki, de én nem. Én mindent megettem, én tehetséges és őszinte voltam. Ronald, a McDonald’s-bohóc is így hiszi, de minden bizonnyal nincs igaza. Ő színész akart lenni, de kukázó bohóc lett.

A McDonald’s-parókás bohóc apokaliptikus külsőségek között, eszelős tekintettel vezeti fel a gyorsétterem-lánc legújabb termékét, amelynek minden morzsája egy parányi boldogság, amin keresztül éppen hogy csak az üdvözülést nem érhetjük el, de hogy a földi Paradicsom ízei kényeztetik minden ízlelőbimbónkat, továbbá jobb emberek leszünk minden egyes falat után, az nem kétséges. A McDestiny bemutató-showjában hat szerencsés ember versenyt ehet a fődíjért, egy pohár isteni nedűért, a torok aranyáért, két deci gépi kóláért. Harsányi Attila az interaktivitás ezen pontjáig parádésan kezeli a közönséget, a tébolyult bohóc és a kudarcos színészsors minden pillanatát, hol egyik, hol másik kerül felszínre, minden váratlan eseményre stílusos reakciót ad, és meg lehet érteni az egész iránt érzett mély megvetését is, amely eztán csak nőni fog. Azonban a monodráma rész egyre inkább befelé forduló, dühös és váteszi lesz, és ezen még a meg-megjelenő idézőjelek is csak enyhíteni tudnak.

Ronald ugyanis úgy gondolja, hogy így vagy úgy, de minden a pénz miatt van, és azon múlik, hogy az USA mit akar. Mindezt egy nem túl kifinomult, de könnyen mantrázható konspirációs teóriával igazolja, amely teória egyik sarokköve Isten és a végzet, a másik meg, hogy az erősebb kutya baszik, és ő nem erős kutya, sőt, nagyon gyenge. Ronald színész akart lenni, most pedig egy színes konténerben filozofálgat magában az argentin főváros egyik félreeső utcájában, és indokokat keres arra, hogy ez miért nem sikerült neki. Esik szó mindenről, csak arról nem, hogy ő mit csinált rosszul, és erre maga az előadás sem reflektál. Mintha megelégedne azzal, amit a bohóc mond – ami annak ellenére, hogy demagógia, nyilván nem teljesen butaság, mégis, igazságnak nagyon vékony.

Harsányi Attila Ronaldot eszelősnek, de még nem teljesen tébolyultnak mutatja, éppen azon a határon mozog, ahol nem igazán lehet eldönteni, hogy ez a bohóc vajon tényleg képes lenne-e a Happy Meal-menü McDestiny szendvicsébe patkánymérget dobni vagy sem. Azt azonban minden kétséget kizáróan komolyan gondolja, hogy a McDonald’s-kaja a fingáson és böfögésen keresztül butítja a gyerekek agyát, hogy így tartsák örök butaságban a birkanépet, amely él-hal a szemétért, és úgy táncol, ahogy a mindenkori világrend fütyül, önként hajtva rabigába fejét és lelkét. Victor Scoradeţ rendező mindehhez nem választ finom hangvételt. Harsányi végleteket játszik átmenetek nélkül – ez egy őrültnél adekvát lehet, de egy emberhez elnagyolt –, és az sem tűnik indokoltnak, hogy a kéjes üvöltés után a konténer mögül kilövellő fehér trutyit főhősünk néhány perccel később majonéznek használja, amely nem az egyetlen hatásvadász, ám kissé öncélú elem az előadásban. Hasonló aránytévesztések az egyes epizódokban is adódnak – ezt egyébként a színészi energia jól retusálja –, olykor túlbeszéltek a jelenetek (mint a bélgázos rész), hol egyszerűen nem adnak hozzá sokat az addigiakhoz (az ember helyett mindig csak filozófiával találkozunk) vagy éppen kicsit túlburjánzik a provokáció (ez a pénztarhálásnál megy éppen hogy fölé).

Ezzel együtt a nyugat-európai értékrend gyalázása mindig jól jön, mert különben könnyen elhisszük, hogy a pénz cél, és nem eszköz, és hogy az egyetlen értelmes dolog az életünkben a fogyasztás. Jó eljátszani olykor a vulgármarxista punkfilozófiával, de azért kár lenne ezeket instant igazságokként kezelni, mert a körülmények ugyan megkönnyítik, hogy az ember rosszul döntsön – de nem döntenek helyettük.

A McDonald’s bohóca

Heti Új Szó - Ujj János

Biztos vagyok abban, hogy a világot behálózó McDonald’s cégláncolat akár jelentős összeget is áldozott volna arra, hogy Rodrigo Garcia író Ronald, a McDonald’s bohóc című tragikomédiája egyáltalán ne kerüljön a színpadra. Mert az 1959-ben Bogotában született televízió- és filmrendező (a Nobel-díjas Gabriel Garcia Marquez fia) darabja olyan, a fogyasztói társadalommal teljesen szembeforduló, azt elutasító egyértelmű szöveget tartalmaz, amelyet színpadról a globalizálódó világban ritkán lehet hallani. (A darab fordítója az aradi Pálfi Kinga!)

Az egész szöveg kiáltvány az egészségtelen, műanyagokkal teli ételek, egyáltalán a nyugati életforma ellen. Ronald a nézők szeme láttára szedi ízekre azt a mindenki által ismert terméket (nem írom le megnevezését, nehogy pozitív vagy inkább negatív reklámnak minősüljön), s bizonyítja be, hogy abban az égvilágon semmi sincs, aminek köze lenne a természeteshez. Az egész lényege, a fasírt nem marhahúsból készült, a zöld saláta valami mű készítmény, a paradicsomlé (ketchup) és a mustár meg sohasem látott paradicsomtövet és mustármagot. Ennek megfelelően a szerencsétlen fogyasztóból is csak műanyag távozik. Elől és hátul egyaránt!

Dióhéjban a témáról: Ronald éhező, szemetes konténerben lakó állás nélküli színész (egyszer meg is jelenik a színen nyakába akasztott táblával ezt a tényállást hirdetve), aki McDonald’s bohócként próbál némi keresetre szert tenni. Közben koldul. Egy piacon valaki megszánja, attól ajándékba kap egy papagájt, azt próbálja meg rávenni a shakespeare-i szövegű jövendőmondásra. A kilátástalanságból menekülve, végül beveszi a patkánymérget.

Bevallom: nem irigylem Victor Scoradet rendezőt (aszszisztense Fekete Réka), akinek ebből a történések nélküli szövegből kellett színházi produkciót varázsolnia. Úgy, hogy valami cselekmény is legyen a színpadon. Remekül oldotta meg a feladatát, dinamikus produkció készült, a néző figyelmét végig lekötötte a darab. Még azokét is, akik fülének kevésbé tetszett az olykor triviális (abban az élethelyzetben, lecsúszott emberekkel teli környezetben természetes) szöveg. Nos, ebben a kísérletében remek partnerre talált Harsányi Attilában. A fiatal színész mindent elkövetett, hogy ne csak külsőségekben tegye hitelessé a bohóc figuráját. Ha kellett harsány volt, ha a szöveg úgy kívánta, akkor csendes, magába forduló. A magamutogató, vörös parókás bohóctól a filozófus értelmiségiig mindent bemutatott az eszköztárából. Karizmatikus egyéniség, aki körül vibrál a levegő, aki kapcsolatot tud teremteni a közönséggel.

Állítom: ez is van olyan színvonalú előadás, mint a többször is díjazott Rudolf Hess tízparancsolata. Reméljük, a McDonald’s bohócának is lesz olyan visszhangos sikere a szakmai körökben. Mi nagyon szurkolunk neki!

   

Ronald, a papagáj

toptipp.hu

A  Rudolf Hess tízparancsolata,  Harsányi Attila  zseniális játékával, Victor Scoradet rende-
zésében  a legnagyobb magyar monodrámák sorába lépett.  Nincs ekkora töltet a spanyol
Rodrigo García  darabjában,  de a fantasztikus színész  karizmatikus személyisége erőtelje-
sen hatványozza a lehetőségeket.

A piros bohócorros kikiáltó  zsonglőri ügyességgel  csábítja a nézőket a hamburger-újdon-
ság promóciós kóstolójára.  Engedelmesen be is állunk  az ingatag pulthoz és vezényszóra
versenyt majszoljuk a bizonytalan állagú csemegét. Persze, van, aki renitens: Tibor példá-
ul nem eszi a salátát!  Meg is kapja a magáét,  az őt csipkelődő megjegyzések az egész es-
tét végigkísérik...

Hamar kiderül, hogy hősünk hajléktalan, akit Ronald papagály jóstehetségével sem tud ki-
emelkedni a nyomorból. Színes kuckójából előóvakodik, majonézzel, ketchup-pel képeket
festeget,  ám a reménytelenség  végzetes kalodába zárja.  Harsányi Attila  végtelen ötle-
tességgel, a hiteles színpadi létezés elemi szuggesztiójával  teszi végig érdekessé a cselek-
ményszegény drámát. Sistergő deklamációja, eleven arcjátéka,  pantomimes mozgásai per-
manens izgalomban tartja a közönséget, keserű humora, az erősködő vidámkodás azonban
észrevétlenül komorodik tragikussá.  A furnérbódé bábszínpadi függönyei között,  mohón
falja azt a bizonyos McDonald's újdonságot,  egyre lassabban, egyre nehezebben, torkán
akad az utolsó falat, vergődő arca összerándul, szemében a kétségbeesés végső könnyei:
egy nagy színész megrázóan katartikus nagy fináléja.