Július 18-án kéthetes magyarországi turnéra indul az Aradi Kamaraszínház a Déryné Program támogatásával. A tervek szerint 16 nap alatt a társulat 16 településen huszonhétszer lép színpadra A kolozsvári bíró és A Zördög című produkciókkal.
A Déryné Program keretében az Aradi Kamaraszínház két előadása jut el a magyarországi nézőkhöz: a gyerekeknek szóló A kolozsvári bíró című mesejáték és A Zördög című pajzán komédia élőzenével, tánccal, vigassággal.

A kolozsvári bíró című gyermekelőadás egy ismert történetet mesél el Mátyás királyról és a kolozsvári bíróról, sok humorral, a reneszánsz kor zenéjét a mai hangzásokkal ötvöző, pergő ritmusú, kedves dalokkal. A történet érdekessége, hogy az igazságos Mátyás mellett megjeleníti Beatrix királyné alakját, szeretetteljes házastársi vetélkedést ajánl a bölcs király nejének az igazságosztás terén. A Tege Antal rendezte előadásban Éder Enikő, Tege Antal, Katkó Ferenc, Gulyás Attila és Szabó Lajos játszanak.

A Zördög című Móricz-vígjátékokból összeállított felnőtteknek szóló komédiát Éder Enikő, Tege Antal, Katkó Ferenc, Harsányi Attila és Tapasztó Ernő előadásában, a szabadkai Juhász Zenekar élő zenei játékával, valamint a békéscsabai Tabán Táncegyüttes táncosainak közreműködésével tekintheti meg a közönség. A Tapasztó Ernő rendezte előadás egy színes lakodalmi forgatag eseményein keresztül enged bepillantást a korabeli Magyarország sokszor pajzán jelenetekkel tarkított szerelmi életébe. Az előadás után a Juhász Zenekar tart táncházat, közreműködik Farkas Tamás, a produkció koreográfusa és a táncosok.

A kolozsvári bíró és A Zördög című előadások 2019-ben az Aradi Kamaraszínház Szórvány Kulturális Karavánjának keretében jöttek létre, amikor 26 Arad megyei magyar szórványtelepülés bevonásával 11 helyszínen láthatta a közönség a produkciókat. Később az előadássorozat átlépte Arad megye határát: a társulat Déván is játszott a Szent Ferenc Alapítvány gyermekeinek és a Magyar Házban, illetve A Zördög című előadás 2020 februárjában eljutott a Temes megyei Ótelekre, később pedig, 2020 augusztusában, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hollóházán vendégszerepelt az élőzenével, tánccal, vigassággal fűszerezett komédia.

Idén mindkét előadást beválogatták a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Budapesti Nemzeti Színház által indított Déryné Programba, amelynek célja, hogy a színielőadásokkal rosszul ellátott magyarországi kistelepülésekre juttasson el színvonalas produkciókat.
A mostani, július 18. – augusztus 2. között szervezett tájolás tervezett programja:
- Kétsoprony – A Zördög – július 18., 19.00
- Uzsa – A kolozsvári bíró – július 19., 17.00
- Uzsa – A Zördög – július 19., 20.00
- Nyárád – A kolozsvári bíró – július 20., 17.00
- Nyárád – A Zördög – július 20., 17.00
- Petőháza – A kolozsvári bíró – július 21., 17.00
- Petőháza – A Zördög – július 21., 20.00
- Csökmő – A Zördög – július 22., 19.00
- Biharkeresztes – A kolozsvári bíró – július 23., 11.00
- Biharkeresztes – A Zördög – július 23., 18.00
- Abádszalók – A kolozsvári bíró – július 24., 18.00
- Abádszalók – A Zördög – július 24., 21.00
- Jászapáti – A Zördög – július 25., 10.00
- Jászapáti – A kolozsvári bíró – július 25., 14.00
- Kosd – A kolozsvári bíró – július 26., 11.00
- Kosd – A Zördög – július 26., 19.00
- Jászfényszaru – A kolozsvári bíró – július 27., 15.30
- Jászfényszaru – A Zördög – július 27., 18.30
- Máriapócs – A kolozsvári bíró – július 28., 14.00
- Máriapócs – A Zördög – július 28., 18.00
- Mátészalka – A Zördög – július 29., 20.00
- Gyöngyöspata – A Zördög – július 30., 20.00
- Esztergom – A Zördög – július 31., 21.00
- Battonya – A kolozsvári bíró – augusztus 1., 15.00
- Battonya – A Zördög – augusztus 1., 19.00
- Gyula – A kolozsvári bíró – augusztus 2., 18.00
- Gyula – A Zördög – augusztus 2., 20.30