Rózsáim pompásan virágoznak-szerelmi történet
A Pécsi Horvát Színház vendégjátéka az Aradi Kamaraszínházban
November 23-án, szerdán 17, illetve 19:30-tól az Aradi Kamaraszínházban (Bábszínház épülete) a Pécsi Horvát Színház a Rózsáim pompásan virágoznak című magyar nyelven játszott produkciót mutatja be. A 17 órától sorra kerülő előadásra a DIÁK és az ALAP bérletek, a 19:30-kor kezdődőre pedig az EXTRA bérletek érvényesek. Jegyek egy órával az esti előadás előtt a színház pénztárában, valamint elővételben a Tulipán könyvesboltban kaphatók.
Előbb a barátság, aztán szerelem és végül a házasság szülte azt a több száz levelet, amelyből egy kivételes szerelmi történet bontakozik ki. Ez a szerelmi történet Anton Pavolovics Csehovról, kora legsikeresebb színpadi szerzőjéről és Olga Knyipperről, a moszkvai Művészszínház vezető színésznőjéről szól. A hatalmas terjedelmű levelezés, amely kettejük kényszerű különélése miatt jött létre, olyan elegye az együtt töltött rövid időszakok emlékképeinek és az egymás utáni vágy keltetette fantáziának, amelyben a napi események, gondok megkapóan személyes vonásokat kölcsönöznek a szereplőknek. Különélésük és egyben Anton halálának oka az a tüdőbaj, amelyet Anton még orvosként, Nyikoláj bátyja ápolása közben kaphatott el. Orvosként tehát pontosan ismerte a betegség lefolyását, de íróként hitt a fantázia hatalmában és egészen a haláláig olyan férje akart lenni Olgának, amilyet szerinte Olga megérdemelt. Kettejük levelezéséből egy sajátos dinamika bontakozik ki, amelyben feloldódnak a térbeli, időbeli távolságok és a levelekben, a sorok között megbúvó szerelmi történet két olyan személyiséget tár elénk, amelyek már-már egy alkotói fantázia szüleményének tűnnek.
Ebből a levelezésből kiindulva egy sajátos dramaturgiával bíró jelenet-kollázs jött létre. Mindezt egy olyan látványvilág, és hangzás közvetíti, amely az emlékezés és a fantázia világába röpíti a nézőt.
Rózsáim pompásan virágoznak
Anton Pavlovics Csehov és Olga Knyipper szerelmének története
Író: Anton Pavlovics Csehov
Zeneszerző: Weber Kristóf
Színpadra alkalmazta: Bodonyi József
Rendező: Bodonyi József
Színész:
Olga – Györfi Anna
Anton – Vidákovics Szláven
Látványtervező: Tresz Zsuzsanna
Mozgás: Bálint Éva
Asszisztens: Béri Gyula