Borzasztó élmények Aradon!
Varga Ferenc József Hivatal, 2012. június 2., 23:22
Az ember – így 40 környékén – már lassan öregbácsisan szereti a megszokott dolgait, s nem örül, ha kiszakad a hétköznapok menetéből, még akkor sem, ha az nem olyan könnyed, laza, mint másutt.
Kellett nekem Aradra menni Aradi Tibivel? Csak azért hogy elmondjuk a poént, miszerint róla nevezték el az Aradi Kamaraszínházat? Akkor miért nem Aradi-VFJ Kamaraszínház? Én is felléptem. Közös estünk volt. Pályafutásom során talán először. Mindenütt ki voltunk plakátolva, beültek a nézők, nevetgéltek, jól érezték magukat, majd még beszélgetni is volt kedvük.
Engem is bevontak a nagy klub-estébe, melynek során a határon túli magyar kultúrális életet akarták sínen tartani. Na de hogy? Ez tényleg egy normális beszélgetés volt ezeknek?
Én azt hittem, megőrülök! Hát ennyire nem lehetnek anyámasszony katonái! Egy Wass Albert-idézet nem sok, annyi sem jött ki a szájukon. Tán nem hiányoznak a hegyeik? És miért nem akart senki kettős állampolgár lenni szavazati joggal? Mint valami puhány könyvtárosok nyámnyila gyülekezete, úgy kerülték azt, amit én idehaza már megszoktam: azokat a forrongó mondatokat, a háborúzást, a harcot, az idegenek, a nem keresztények elleni epés annotációkat. De ami a legszörnyűbb: ezeknek láthatólag Trianon sem fáj már. Mi itthon egészségesen kesergünk, szidjuk az egész világot miatta, ők meg?!… Ülnek, és mosolyogva, kedvesen beszélgetnek a kultúráról. Hogy Vágót, meg Kulkát akarják meghívni, és azok el is jönnek. Azok a liberálbolsik! (Jaj istenem, de hiányzott már ez a szó is!)
És mindennek tetejében még a Románok is olyan idegesítően udvariasak, emberiek, hogy majdnem lemondtam a második előadást és hazavonatoztam. Tajvani feleségemet is magammal vittem, remélve, hogy majd mindenki le-thaiföldizi, le-kínaizza, le-vietnámizza, de semmi. Mintha nem is lenne ferde a szeme, észre sem vették. A McDonalds mellett még egy néger is elsétált, és nem néztek utána. Nem értem: hát ott Aradon nem sok az idegen, akkor meg mitől vannak így hozzájuk szokva? Hát ezekben a helyiekben nincs egy egészséges übermensch-tudat? Nem jut eszükbe, hogy vallásuk, származásuk, vagy lakhelyük révén többek, szebbek és jobbak? Ez valami undorító.
Tegnap szépen megcsináltam nekik a második előadást, azt ma hazahúztam! Végre újra itthon vagyok: az indulatok, a fölösleges érzelmi kitörések, az utálat, a mások egészséges bosszantására felállított szobrok, a normális szigor, a kereszténység, az igazi magyarságtudat földjén. Végre senki nem akar a környezetemben létrehozni semmit, senki nem akarja higgadtan építgetni a kultúrális hidakat, sőt, inkább felégetik őket.Itthon vagyok, ahol a média és a politika generálja a szükséges, fontos szakadékot magyar – magyar, valamint magyar – nem magyar között!
Elmondhatatlanul jó újra itthon lenni…
De azért köszönöm Tapasztó Ernőnek, valamint az Aradi Kamaraszínház dolgozóinak, no és persze kollegámnak, Aradi Tibinek, hogy láthattam egy másféle “Magyarországot”:)