Arad–Zsámbék koprodukció
Jámbor Gyula – Nyugati Jelen
„Hát ez aztán modern”, mondta valaki az előadás után. Pedig nem is annyira: a bűnözőből lett francia regény- és drámaíró, költő Jean Genet (1910–1986) Cselédek (Les bonnes) c. drámáját már 1947-ben bemutatták – igaz, akkor botrányt kavart.
Azóta, némi képzavarral fogalmazva, sok víz lefolyt a modern dráma színpadán, ma már a Cselédek sem az akkor még nagyon furcsa, bizarr hangneme, sem a színjátékon belüli színjáték, sem egyéb, akkor újdonságnak tűnő megoldás nem látszik annyira újnak és botrányosnak.
A Cselédek azonban ma sem akármilyen darab. Aktualitása nem kopott több mint félszáz esztendeje (az ember azóta mit sem változott), színpadra állítása pedig rendezőt és színészt egyaránt próbára tevő feladat.
A játék már öt perce folyik, amikor a néző csak találgatja, hol is van és mit is lát. Két ifjú férfi (a darabot egyébként nőkkel és férfiakkal egyaránt előadták a világ színpadain) úrnőt és cselédet játszik a színpadon, a szobalány öltözteti úrnőjét, hogy az a szeretőjének is tessék, aztán egyszerre kiderül: a Madame cseléd, a cseléd is az, ráadásul (egymással is civakodó) testvérek, és a Madame távollétében amolyan színházat játszanak, felpróbálják ruháit, bemutatják zsarnoki allűrjeit, elviselhetetlen hisztérikus kitöréseit. Nem mellesleg elhatározzák, hogy megölik… Amikor hazajön Madame, cselédei visszavedlenek pórázon sétáltatott, ugráltatott ölebbé, de bensőjükben izzik a gyűlölet. Elkészül a mérgezett tea, amelyet azonban sehogy sem sikerült megitatni a börtönből kiszabadult Monsieur-vel találkára készülő Madame-mal, s a teát végül a (végig láthatatlan) Monsieur-t kompromittáló iratokkal, ellopott levelekkel börtönbe juttató Solange issza meg. A groteszk játék tragédiával végződik. A kezdet és a vég között azonban remek szöveg, kiváló játék, sok rejtélyes jelenet (például a néző többször azt hiszi, hogy gyilkosságot lát a színpadon).
A Cselédek a kiszolgáltatottság drámája, amelyben fontos emberi érzés-párok – szeretet–gyűlölet, félelem–elszántság, alázat–lázadás – vannak jelen egyszerre. Ezért is nehéz játszani a darabot, mert az egyik érzés (vagy annak látszata) gyorsan vált át a másikba, ám a jó színésznek ugyanezért nagyon hálásak is a szerepek, mert bőven adnak lehetőséget a csillogó játékra. A Cselédek aradi előadásán három kitűnő színész – Tapasztó Ernő (Claire), Harsányi Attila (Solange) és Lovas Zoltán (Madame) – nagyjából egyenrangú teljesítményét láthattuk egy tapasztalt és nagy képzelőerővel megáldott rendező, Radu Dinulescu irányítása mellett. (Segédrendező Fekete Réka, művészeti tanácsadó Nótáros Lajos.) A nem szokványos, mozgalmas előadáshoz nem szokványos színpadképet tervezett a rendező virágállványokon álló művirágokkal (talán a közönségességet hangsúlyozandó, de azért is, hogy legyen mivel betakarni a műhalottat), a felváltva kezelt kamerával, amelyek segítségével a szereplők megnézhetik magukat, de más, nem színpadon zajló jeleneteket is láthatnak a nagyméretű képernyőn.
Az aradi bemutatón jelen volt több színházi szakember, köztük Láng Zsolt, Balog József, a Thealter Nemzetközi Színházi Fesztivál igazgatója, Nyakó Béla, a kisvárdai Határon Túli Magyar Színházi Fesztivál igazgatója, Ungvári Zrínyi Ildikó Marosvásárhelyről, ami igazolja az Aradi Kamaraszínház iránti széles körű érdeklődést.
A kamaraszínház ezzel a produkcióval részt vesz a Temesvári Eurorégiós fesztiválon május végén, a nagybányai Atelier és a szegedi Thealter nemzetközi színházi fesztiválokon. Bizonyos, hogy egyiken sem vall szégyent.