Dante: Pokol – monodráma Gyabronka József előadásában

Írva : 2023 november 6

November 9-én, csütörtökön 19 órakor a budapesti Orlai Produkció és a Katona József Színház koprodukcióját, Dante Pokol című előadását láthatja a közönség a Bábszínház termében.

Gyabronka József színművész monodrámaként adja elő az Isteni színjáték Pokol énekét. A szöveget Török Tamara állította össze és szerkesztette meg, Kocsis Gergely rendezte. Dante remekműve Nádasdy Ádám új fordításában, élő nyelven és – nem mellesleg – érthetően szólal meg, ezzel pedig Dante világa közel kerül a mához, a dantei utazás egyszerre megrendítő és szórakoztató lesz a nézők számára.

Dante hétszáz évvel ezelőtt, 1321-ben, a halála évében fejezte be az Isteni színjátékot. Az előadás Dante misztikus utazásának azt a részét mutatja be, amelyben a Poklot járja végig Vergilius vezetésével, és olyan bűnösökkel találkozik, akik nemcsak saját korukra hatottak, hanem életük és haláluk számos tanulságot tartogat az utókor számára is. Mértéktelenek, csalók, megtévedt szerelmesek, tolvajok, gyilkosok, öngyilkosok, jósok, hízelgők, nyerészkedők, viszályszítók, árulók jelennek meg burjánzó összevisszaságban a pokolbeli tájakon, köztük Dante politikai ellenfelei is (hiszen épp korának kétségbeejtő politikai helyzetén elkeseredve kezdte írni az Isteni színjátékot két évtizeddel korábban), akik akár a mi kortársaink is lehetnének. A kalandos történet különböző mozzanataihoz mindenki más-más asszociációkat társít aszerint, hogy kinek-kinek mit jelent a Pokol a 20-21. században.

Az előadásra érvényesek a Kamara-bérletek, valamint jegyek válthatók a nagyszínház pénztárában, valamint online a www.eventim.ro oldalon. A jegyiroda nyitvatartása: kedden, szerdán és pénteken 10-16 óra között, csütörtökön 10-14 és 17-19 óra között, szombaton és vasárnap 10-12 és 17-19 óra között, hétfőn zárva. Foglalás, információ a 0744-475147-es telefonszámon lehetséges.        

Dante: Pokol

Az Orlai Produkció és a Katona József Színház közös előadása

Szereplők: Gyabronka József

Író: Dante Alighieri

Fordító: Nádasdy Ádám

Az előadást létrehozta: Török Tamara, Kocsis Gergely