Eltűntek – online előadás

Yorick Stúdió, Marosvásárhely

A marosvásárhelyi Yorick Stúdió november 6-15. között 5 alkalommal teszi elérhetővé az Elise Wilk drámája alapján, Sebestyén Aba rendezésében készült Eltűntek című előadását.

Az eredeti tervek szerint, a romániai Nemzeti Kulturális Alap (AFCN) által támogatott országos turné során tíz helyszínen kellett volna bemutatni az előadást. 2020 március-szeptember között vendágjátékokra került sor Medgyesen, Segesváron, Brassóban, Kolozsváron és Nagyváradon. A Covid-19 miatt bevezett járványügyi előírások következményeként a következő öt előadásra az online térben kerül sor. 

Az említett időszakban az előadás ingyenesen nézhető a Yorick Stúdió YouTube csatornáján és Facebook oldalán, valamint a partnerintézmények kommunikációs felületein a következő időpontokban: 

November 6-án, pénteken, 19 órától: a Gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színházzal közös közvetítésben

November 8-án,  vasárnap, 19 órától : az Aradi Kamaraszínházzal közös közvetítésben 

November 10-én, kedden, 19 órától : a Nagyszebeni Lucian Blaga Egyetem Színházművészeti  Tanszékével közös közvetítésben

November 12-én, csütörtökön, 19 órától: a bukaresti Replika Színházi Nevelési Központtal közös közvetítésben (az előadás a Replika Facebook oldalán lesz elérhető, utána nyilvános online beszélgetésre kerül sor az alkotókkal) 

November 15-én,  vasárnap, 19 órától : a Csíki Játékszínnel közös közvetítésben

Az előadás magyar nyelvű, román felirattal. 

Elise Wilk Eltűntek című drámája egy erdélyi szász család történetét meséli 1944-től napjainkig. A történet három részre tagolódik, Románia történelmének három kulcsfontosságú eseményéhez kapcsolódva: 1944-1945 (mikor a németeket szovjet munkatáborokba deportálták), 1989-1990 (a romániai forradalom, melyet a német kisebbség tömeges kivándorlása követett) és 2007 (Románia csatlakozása az Európai Unióhoz).

Kultúraközi párbeszéd a kortárs dráma tükrében című projekt tizedik kiadása alkalmából felkérték Elise Wilk-et, hogy a Romániában maradt erdélyi németek szemszögéből írjon az emigrálásról. 

A dokumentálás a szibériai kitelepítések túlélőivel és az 1990 után kivándorolt szászokkal készített interjúk, vallomásos „oral history” módszerrel írt könyvek, irattári dokumentumok és sajtóanyagok alapján történt, de a szöveg maga a szerző személyes tapasztalataiból ihletődött. 

Az előadás egyik kulcsszerepében az emigrációban élő, és a marosvásárhelyi színházi életbe hosszú kimaradás után visszatérő Szilágyi Enikőt láthatja a közönség. A romániai nézők Szilágyi Enikőt számos színpadi alakításban és több mint 20 filmszerepben láthatták, olyan alkotásokban mint a Bacchus titka (Secretul lui Bachus)A szerelem utolsó éjszakája (Ultima noapte de dragoste)Szegény Ioanide (Bietul Ioanide) vagy Bukarest rejtelmei (Misterele Bucureştilor).Hat hónappal az 1989-es forrdalom előtt hagyta el végleg Romániát, jelenleg Párizsban él. 

Elise Wilk: ELTŰNTEK

Yorick Stúdió

Fordította: Albert Mária

Rendező: Sebestyén Aba 

Színészek: Szilágyi Enikő, Bajkó Edina, Scurtu Dávid, Szabó János Szilárd, Tóth Zsófia, Sebestyén Aba 

Zene: Cári Tibor 

Zenészek: Domahidi Katalin és Vilhelem András 

Díszlet- és jelmeztervező: Sós Beáta 

Rendezőasszisztens: Máthé Barbara 

Dramaturg: Cseke Tamás 

Előadások
Nov.8
19:00
Helyszín:
a Yorick Stúdió YouTube csatornája és Facebook oldala