Kálmán Imre: Marica grófnő – nagyoperett | Magyar Zenés Színház

Június 12-én, kedden 19 órakor egy vidám Kálmán Imre klasszikust, a Marica grófnőt láthatják a nézők a Magyar Zenés Színház előadásában. A Magyar Zenés Színház már többször vendégszerepelt Aradon, korábban is a legnépszerűbb magyar operettekkel örvendeztette meg nézőinket. Garantált, hogy hasonló sikert aratnak a Marica grófnővel is, amelyből szintén nem hiányoznak a szerelmi történetek, a szövevényes érzelmek, a különböző bonyodalmak és persze a mulatás és az operettslágerek sem. A Bozsó József rendezte előadásban nézőink viszontláthatják Kállay Bori érdemes művészt. Minden adott ahhoz, hogy Kálmán Imre operettje remek kikapcsolódást nyújtson a nézőknek Aradon is.

Szereposztás:

Marica grófnő – Vörös Edit
Török Péter – Domoszlai Sándor
Zsupán báró – Jenei Gábor
Liza grófnő – Simon Boglárka
Dragomir – Bozsó József
Lotti – Nyírő Bea
Cecilia – Kállay Bori – Érdemes művész
Kudelka – Kokas László
Alfréd inas – Lénárt László
Manja – Király Valéria

Közreműködik (felvételről): Dunakeszi Szimfonikus Zenekar – Vezényel: Farkas Pál

Koreográfus: Kiss Krisztina

Rendezte: Bozsó József

Az előadásra érvényesek az Aradi Kamaraszínház bérletei, valamint jegyek 30 (teljes ár), 15 (egyetemista, nyugdíjas) és 8 (diák) lejes áron kaphatók a nagyszínház pénztárában, valamint online a www.eventim.ro oldalon. A jegyiroda nyitvatartása: kedden, szerdán és pénteken 10-16 óra között, csütörtökön 10-14 és 17-19 óra között, szombaton és vasárnap 10-12 és 17-19 óra között, hétfőn zárva. Foglalás, információ a 0744-475147-es telefonszámon lehetséges. 

Előadások
Helyszín:
Ioan Slavici Klasszikus Színház nagyterme, Arad