Június 13-án, szerdán 19 órakor a Nemzeti Színház és a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház közös produkcióját, Petőfi Sándor A helység kalapácsa című komikus eposzát láthatják a nézők a nagyszínházban. A mű minden bája és humora mellett ez az előadás a beregszászi társulatról is szól, arról, hogy a művészek számára a színház kapaszkodó és a túlélés eszköze a háború idején. A beregszászi társulat játékos, szabad színházat kínál, ezzel az előadással csatlakozva a Petőfi-emlékévhez, amelyben a költő születésének 200. évfordulóját ünnepeljük.
A helység kalapácsa Petőfi Sándor első könyve volt, 1844 októberében jelent meg. A Petőfi által hőskölteménynek nevezett mű csak később aratott sikert, amikor humorára, iróniájára, a szellemes szószaporítások groteszk képeire és a parádés hexameterek álpatetikus hangvételére egyre inkább vevő lett a közönség. Már a szereplők megnevezése is mosolyt csal az olvasó és a leendő néző arcára: Erzsók, ötvenötéves bájaival, Fejenagy, a helyi kovács, azaz a helység kalapácsa, Harangláb, a fondor lelkületű egyházfi, Bagarja, a béke barátja, Vitéz Csepü Palkó, a tiszteletes két pej csikajának Jókedvű abrakolója, a lágyszívű kántor és „amazontermészetű” felesége, Márta.
Az ismert komikus eposz derűjét úgy őrizte meg az előadás rendezője, Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója, hogy egyben a beregszászi színház aktuális helyzetére is reflektál. A háttérben vetített fekete-fehér képek a nézők elé tárják a Petőfi életében is fontos állomásokként megjelenő Ungvár, Beregszász korabeli képeit, így történelmi távlatból emlékeztetnek a magyarság több évszázados kötődésére ahhoz a vidékhez. A beregszászi alkotók előadása több mint szimpla történetmesélés, mert a színház nyelvén fejezik ki mindazt, amit az életről, a világról gondolnak, azaz hogy „színházat csinálni” akkor is, most is „a legjobb dolog”.
Az előadásra érvényesek az Aradi Kamaraszínház bérletei, valamint jegyek 30 (teljes ár), 15 (egyetemista, nyugdíjas) és 8 (diák) lejes áron kaphatók a nagyszínház pénztárában, valamint online a www.eventim.ro oldalon. A jegyiroda nyitvatartása: kedden, szerdán és pénteken 10-16 óra között, csütörtökön 10-14 és 17-19 óra között, szombaton és vasárnap 10-12 és 17-19 óra között, hétfőn zárva. Foglalás, információ a 0744-475147-es telefonszámon lehetséges.