Pustol a hó – Szarvas József estje

Május 4-én, csütörtökön, 19 órakor egyéni esttel mutatkozik be a közönség előtt Szarvas József Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, a Budapesti Nemzeti Színház tagja, aki önmagával számot vetve írta meg önéletrajzi könyvét Bérczes László rendező, dramaturg segítségével. A 2018 nyarán megjelent életregény nyomán született meg a Pustol a hó című színházi előadás, amely Szarvas József életéről, különleges életpályájáról szól, viszont több mint egy életrajzi írás feldolgozása: beavatás egy olyan életbe, amelyet bárminek lehet nevezni, csak könnyűnek nem.

Szarvas József egyéni estje szerepel a Budapesti Nemzeti Színház repertoárjában is. „Ez az est olyan lesz, mint egy vallomás, egy kérdésfeltevés, egy ajánlat, ha tetszik, egy életútfolyam vagy egy gyerektörténet, melynek egyik végpontján egy kisgyerek és annak vágyai, álmai szerepelnek, a másik végpontján egy hatvanéves férfi gondolatai, közte pedig a megtett életút szakmai sikerei, kudarcai”, vallja egyszemélyes előadásáról Szarvas József, aki az alábbi szavakkal ajánlja a nézők figyelmébe produkcióját: „Az előadás többek között azt a kérdést veti fel, hogy hogyan lehet a csúcspontokhoz, a vágyott dolgokhoz, például a Kaszás Attila Pajtaszínház megalapításához vagy a Tündérkert programhoz eljutni. Hogy hogyan lehet az, hogy egy hentesnek készülő tanyasi kisfiú egyszer csak a Csokonai Színház segédszínésze, a Vígszínház, a kaposvári Csiky Gergely Színház tagja, majd pedig a Nemzeti Színház színésze lesz. Magamról beszélek, de hátha sikerül ezt úgy megfogalmazni, hogy nézzen bele mindenki a saját gyermeki énjébe.”

Előadások
Helyszín:
Aradi Kamaraszínház (Bábszínház épülete)