Erdélyi koncertkörúton a Quimby
Aradon árprilis 7-én játszik a zenekar
Március 6-tól a Tulipán könyvesboltban (Lucian Blaga utca) vásárolhatnak jegyeket az Aradi Quimby-koncertre.
Erdélyi koncertturnéra érkezik április elején a Quimby
(http://www.facebook.com/kamara.produkcio)
Magyarország egyik legnépszerűbb zenekara Marosvásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Székelyudvarhelyen, Nagyváradon, Aradon és Kolozsváron lép színpadra április 3-9 között. Az eredetileg öt állomásosra tervezett turné helyszínei közé utólag került föl Arad, mert az együttes tagjai fontosnak tartják, hogy a szórványrégióban is zenéljenek rajongóiknak.
A Quimby 2011 őszén turnézott legutóbb Romániában, akkor a zenekar fennállásának XX. évfordulóját ünnepelték együtt az erdélyi közönséggel. A fiúk a koncertsorozat sikerére való tekintettel döntöttek úgy, hogy újra ellátogatnak a nagyobb magyarlakta városokba és ismét fergeteges hangulatú bulit ígérnek rajongóiknak. A 2011. évi menetrendhez képest idén Sepsiszentgyörggyel és Araddal bővült az állomások listája.
Aradon, a tervek szerint, az Aradi Kamaraszínházban lesz a koncert, de megtörténhet, hogy ennél sokkal nagyobb befogadóképességű helyszínen, vélhetően a Filharmóniában játszik majd a zenekar. Az együttes Aradra a varázszeneként ismert koncertváltozattal készül, ami a megszokott Quimby-koncerteknél kicsit finomabb, játékosabb.
A koncerteken minden korosztály megtalálhatja a számára legélvezetesebb dalokat, amelyek ezúttal is egyedi, de mindenképp erőteljes előadásmódban csendülnek majd föl, legyen szó akár epikus, helyenként sanzonos hangvételű, akár keményebb, rockosabb dalokról.
Az 1991-ben alakult Quimby 2009 óta kérdés nélkül Magyarország egyik legnépszerűbb koncertzenekara, telt házas csarnok-, klub- és színházi koncertekkel, zsúfolt fesztiválbulikkal. Húsz év alatt 13 lemezük jelent meg, ezek közül a Kilégzés (platinalemez, a Kicsiország, az Ajjajjaj, a Lármagyűjtögető és a Family Tugedör aranylemez lett.
A zenekar népszerűségét mi sem jelzi jobban, hogy műfajukban egyedüliként megtöltötték a Budapest Arénát (több mint 12 000 fő), a rajongóik száma a facebookon meghaladta a 160 ezret és a youtube-on a videóikat több mint 15 millióan nézték meg.
Kiss Tibor a zenekar frontembere, 2006-ban megkapta az Artisjus-díjat, 2010-ben pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét.
Az erdélyi turné főszervezője idén is a K. Produkció.
A jegyek március 6-tól kaphatók.
Marosvásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Nagyváradon, Ardon és Kolozsváron elővételben 30, helyszínen 35 lejes, Székelyudvarhelyen 25, illetve 30 lejes jegyek vásárolhatók.
A 2013-as erdélyi turné koncerthelyszínei:
Ápr.3 – Marosvásárhely, Jazz and Blues Club
Jegyek: Zebra CD-center (Bolyai utca 2), Trafik (Petőfi tér 1)
Ápr.4 – Sepsiszentgyörgy, Tamási Áron Színház
Jegyek: Kulturális Szervező Iroda (Szabadság tér 1)
Ápr. 5 – Székelyudvarhely, Siculus Ifjúsági Ház
Jegyek: Udvarhelyi Fiatal Fórum (Kossuth Lajos utca 20 )
Bagolyvár könyvesbolt (Márton Áron tér 2)
Ápr. 6 – Nagyvárad, Malom (Miron Costin 21)
Jegyek: Nagyváradi Magyar Diákszövetség (Szent László tér (P-ţa Unirii) 2-4 )
Ápr.7 – Arad, Aradi Kamaraszínház
Jegyek: Tulipán Könyvesbolt (Blaga utca)
Ápr. 9 – Kolozsvár, Euphoria Club
Jegyek: Biergarten Euphoria (Pavlov utca 2-6)
Euphoria Music Hall (Ursus Sörgyár, Manastur út 2-6)