Godspell – musical fiatalosan

Írva : 2018 november 2

Godspell – musical fiatalosan a Pesti Broadway Musical Stúdió előadásában

November 11-én, vasárnap, az Aradi Kamaraszínház és az EMKE szervezésében a Budapesti Operettszínház nagy hagyományokkal rendelkező iskolája, a Vasutas Zeneiskolával közösen működtetett Pesti Broadway Stúdió mutatja be Aradon Stephen Schwartz – John-Michael Tebelak – Gebora György ikonikus előadását, a Godspell című musicalt, a Bábszínház termében.
Mi lehet az oka, hogy a hetvenes években szinte egyszerre, de egymástól függetlenül két mű is a zene, mégpedig a közérthető zene nyelvére fordította a világ legrégibb és legszebb történetét, a Bibliát? Talán az a tény, hogy kultúránk egyik alapműve évtizedekig méltatlan mellőzöttségbe kényszerült. Hit nélkül – valamilyen hit nélkül – az emberiség a vesztébe rohan. És ha éppen a zene az az eszköz, ami célba juttatja az üzenetet, és eltalálja az ifjú és idősebb nézők szívét – hát akkor szóljon a gyönyörű, fiatal zene! 
A darab Máté Evangéliumát meséli el kortárs témákkal ötvözve. A színpadon folyamatos jelenlétre épülve látjuk a mai kor emberét, mint tanítványokat, akik közé megérkezik Jézus, és tanítani kezdi őket. Vannak köztük, akik kinevetik, gúnyolják, mocskolódó szavakkal bántják és ellene tesznek. Vannak azonban olyanok is, akik szívesen és örömmel fogadják tanítását. A darab végén a közönséggel együtt ők kerülnek többségbe, miközben felcsendülnek a világslágerekké lett dallamok. 
A Budapesti Operettszínház és a Toldy Mária vezette Vasutas Zeneiskola együttműködése komoly múltra tekint vissza. A Pesti Broadway Musical Stúdió az eltelt  több, mint másfél évtizedben tehetséges művészek sokaságát ajándékozta a zenés színháznak épp úgy, mint az Operettszínháznak. A Stúdióban folyó képzés célja, hogy az itt végzett fiatalok alkalmassá váljanak a zenés színházi elvárások magas színvonalú teljesítésére, s az így megszerzett ismereteik révén sor kerülhessen színházi foglalkoztatásukra, szerződtetésükre, a Színház- és Filmművészeti Egyetemen történő továbbtanulásukra.
A Bábszínház termében november 11-én 17.00 órától kezdődő előadásra jegyek a nagyszínház pénztárában válthatók 5 (diák és nyugdíjas) és 10 lejes áron, illetve online: www.biletmaster.ro