ISTEN HALOTT, A PUNKOK MÉG ÉLNEK
Rusz Péter – játéktér.ro
IFESZT, Csíkszereda, 2014. október 23.
Csak közben beköltöztek a színházba. Régóta sejtem, hogy a punk korántsem (csak) zenei műfaj. Az igazi punk a színházban születik, mint például az Aradi Kamaraszínház IFESZT-en bemutatott produkciója, amely minden ízében punkszínház. (Saját szememmel láttam, ahogy a mellettem ülő polgár kipukkadt.) És kutyanehéz a látottak színvonalához mérten mondanom bármit, úgy, hogy azzal hozzátegyek, és ne elvegyek belőle.
Sorban a negyedik monodrámára beülve, már félelem és reszketés lesz úrrá rajtunk, hogy itt most megint sok lesz a szöveg, noch dazu a plakát apróbetűs része is előrebocsájtja: Sok szöveg, kevés zene, semmi tánc egy ülésben. 75%-ban Tapasztó Ernő rendezése. “Na, ebből aztán semmit nem veszünk észre, az utóbbit leszámítva, mert azt észrevesszük. Eric Bogosian kortárs amerikai szerző drámájából – amit Fekete Réka először fordított magyarra – és Saramago Káinjából tapasztott darab arról szól, amiről az antik színház: az istent játszó emberről, az embert játszó istenről.
Van tehát egy Mindenható, foglalkozására nézve humánerőforrás-menedzser, a fülén headsettel, aki forgószékben ülve telefonoz a menedzser-asszisztenseivel, az angyalokkal, és fiatal szobrászlánnyal csalja a feleségét, pedig gyerekük is van, úgy hívják: Ádámka. Ő az Úr – deréktól lefelé. A szék pördül, a karakterek tökéletes ritmusban változnak, attól függően, hogy Harsányi Attila épp milyen szemüveget visel. Elég kapitalistát. És ki a kapitalizmus istene? Igen, a profit, az az istene neki. Úgyhogy vegye szépen mindenki a Halleluját, mert a bevétel 0,01%-át nemesen ajánlja fel az amazonaszi indiánoknak a karitatív-drogos rockisten, merthogy ő is van, tűri is fel a porokat az orrba becsülettel, hadd jöjjön az ihlet.
És van a überlaza Káin, az erőcsávó, aki úgy remixeli a nyelvi regisztereket, a bibliait az argóval, hogy leesel a székről, az örök tagadás szelleme még soha nem volt ilyen vicces a magyar színháztörténetben. A rapper Káin folyton a bosszúálló Nagy Főnök igazságtalan játszadozásain pörög, aki ha unatkozik, csak ráküld egy földrengést az emberiségre, vagy egymásba ütköztet két gyorsvonatot.
És van Noé. Nála ér csúcsra a színészi játék, az ő figurája kenterbe veri Besenyő Pista bácsit, visítva csapkodom a térdemet a nem tipikusan zöld-aktivista Noén, akin urrá lett a neurotikus depresszió, aminek folytán számára az egész világ, úgy ahogy van, halastól, óceánostól merő dekadencia és pusztulás. Szar és húgy.
És van kőkemény morális állásfoglalás. A pénzre váltott vallásosság, a bigott képmutatás leleplezése ez, a hit vámszedőire elemi erővel mért büntetés. A Sex, drugs, gods and rock n’ roll radikális stand-up tragedy, ahol a zajos tombolást néma csend követi.