Kaláka-koncert Aradon

Írva : 2012 április 10

Kaláka-koncert Aradon

Hétfőn, április 23-án, az Aradi Kamaraszínház újabb bérletes előadását tekinthetik meg a nézők, ezúttal a Kaláka együttes lép fel a Ioan Slavici Klasszikus Színház nagytermében.  13 órától gyerekeknek és fiataloknak szóló műsort mutatnak be, 19 órától pedig a Csak az egészség meglegyen című felnőtt-koncertet láthatják az érdeklődők.

Kányádi Sándor írta a Kaláka 25 éves jubileumára: A Kaláka együttes elegáns, más muzsikusokkal össze nem téveszthető zenei tálcán nyújtja a verset a hallgatóknak. Nem ráerőszakolják a maguk szerzeményeit, hanem kimuzsikálják a Gutenberg óta könyvekbe száműzött, „szív-némaságra” született s ítélt versekből a maguk olvasata szerinti „eredeti dallamot”. 

A Kaláka együttes 1969-ben alakult Budapesten. Verseket énekelnek, és népzenét játszanak saját feldolgozásban. Muzsikájuk sokszínű, és a versekből következően sokstílusú. Az egyéni hangzást a négy énekhang, a klasszikus és népi hangszerek együttes játéka adja.

A Kaláka együttes tagjai és hangszereik:

Becze Gábor: nagybőgő, gitár
Gryllus Dániel: furulyák, citera, pánsíp, klarinét, tárogató
Gryllus Vilmos: cselló, gitár, charango, koboz, doromb
Radványi Balázs: mandolin, 12 húros gitár, ukulele, cuatro, brácsa, kalimba

A 13 órai előadást az aradi és környékbeli magyar óvodák, iskolák diákjai szervezetten nézik meg.

Az esti előadásra minden Kamaraszínházi bérlet érvényes. Jegyek a Ioan Slavici Klasszikus Színház jegyirodájában április 10-től kaphatóak.

A jegyiroda nyitva tartása:

Kedd – Péntek: 10,00 – 14,00 óra és 17,00 – 19,00 óra között
Szombat és Vasárnap: 10,00 – 12,00 és 17,00 – 19,00 óra között, valamint előadás előtt egy órával
A jegyiroda április 13. és 17. között zárva van.