„Kamara-porté” az ATELIERen

Írva : 2011 június 15

„Kamara-porté” a XIX. ATELIER Nemzetközi Színházi Fesztiválon

Az Aradi Kamaraszínház idén a szemle kiemelt meghívottja 

 
Két előadással is részt vesz az Aradi Kamaraszínház  a XIX. ATELIER Nemzetközi Színházi Fesztiválon, az ország legrégibb nemzetközi színházi seregszemléjén, amelyet június 12-18. között rendeznek meg Nagybányán. A fesztiválon hagyomány, hogy minden évben egy kiválasztott színház az „ATELIER-portrék” kategóriában vendégszerepel. Radu Macrinici, a fesztivál öteltgazdája és igazgatója az idén az aradi magyar színházat választotta, hogy mint kiemelt meghívott több előadással is bemutatkozzon a seregszemlén, így a Kamaraszínház a Rudolf Hess tízparancsolata valamint a Cselédek című produkciókat mutatja be június 17-én és június 18-án.

Tavaly  Harsányi Attila, a Lovak az ablakban című előadásban nyújtott alakításáért a Fundaţia „Liga pentru Teatru” különdíját nyerte el a a XVIII. ATELIER-en, az Aradi Kamaraszínház és a Pécsi  Harmadik Színház előadását a három legjelentősebb kategóriában (legjobb rendezés – Radu Dinulescu, legjobb női főszereplő– Bacskó Tünde, legjobb férfi főszereplő – Harsányi Attila) is jelölte a zsűri.