Április 18-án, kedden visszatér Aradra a népszerű Kaláka együttes, amelynek tagjai Bogdán Zsolt kiváló kolozsvári színésszel közösen lépnek színpadra egy különleges zenés irodalmi est keretében. A Vannak vidékek című Kányádi-estet 19 órakor tekintheti meg a közönség a Bábszínház termében.
A Kaláka számára a nyolcvanas évek óta nincs koncert Kányádi-vers nélkül. Sándor bácsi meghatározó atyai jóbarát lett az életükben. Sok verset ajánlott, hogy dal szülessék belőle, sokat utaztak együtt, számtalan emléket, mondást, történetet őriznek vele kapcsolatban. Ezeket is megosztják a nézőkkel a Vannak vidékek című előadásban, amelyben Kányádi Sándor, az ezredforduló legnagyobb magyar költőjének versei csendülnek fel. A zenés-verses Kányádi-est élő bizonyítéka annak, hogy Kányáditól nem lehet megválni, versei nemzedékeket kísértek végig a gyermekkortól a felnőtt, sőt időskorig, és most is velünk vannak.
A Kaláka együttes zenészeivel (Becze Gábor, Gryllus Dániel, Gryllus Vilmos, Radványi Balázs) közösen színpadra lép Bogdán Zsolt Jászai Mari-díjas színész, érdemes és kiváló művész, aki így nyilatkozik a Kányádi-versekről: „S ha van táplálék, mely eteti magát, úgy a jó vers mondja, mondatja magát. Ott lüktet a halántékodon, hallod, mint távoli ló patkójának ritmusát, mikor kaptat, mikor ereszkedik, mikor lábat vált a teherhúzásban, mikor gondol valamire, mikor riad meg saját gondolatától is. Kányádi Sándor versei ilyenek. Nem lehet betelni velük, játékosak, illatosak, fájdalmasak, gyöngyözőek, kútmélyek, igazak. Őt hallgatva az ember nemigen tudja eldönteni, mosolyogjon, vagy hagyja feltörni a könnyeit.”
A szcenírozott irodalmi est szerkesztő-rendezője Kőváry Katalin.
Az előadás elsősorban felnőtteknek szól, megtekintését 12 éves kor felett ajánljuk.
Az április 18-i előadásra érvényesek a Kamara-bérletek, valamint jegyek is válthatók a nagyszínház pénztárában, valamint online a www.eventim.ro oldalon. A jegyiroda nyitvatartása: kedden, szerdán és pénteken 10-16 óra között, csütörtökön 10-14 és 17-19 óra között, szombaton és vasárnap 10-12 és 17-19 óra között, hétfőn zárva. Foglalás, információ a 0744-475147-es telefonszámon lehetséges.
Megvalósult a Magyar Kormány támogatásával.