Az Aradi Kamaraszínház két előadással szerepel a XX. ATELIER Nemzetközi Színházi Fesztiválon
Idén huszadik alkalommal kerül megrendezésre Románia legrégibb színházi fesztiválja, a nagybányai ATELIER (MŰHELY) nemzetközi színházi szemle. Június 3. és 9. között a romániai színházak mellett olaszországi, magyarországi és japán társulatokat, illetve koprodukciókat láthat a közönség és a szakma a Radu Macrinici által éltre hívott nagybányai fesztiválon.
Az Aradi Kamaraszínház harmadik alkalommal vesz részt e rangos eseményen, tavaly kiemelt meghívottként az ATELIER-portrék kategóriában szerepelt és két díjjal tért haza: a legjobb színészi alakítás díját Harsányi Attila kapta a Rudolf Hess tízparancsolatáért, a legjobb férfi mellékszereplő díját Lovas Zoltán, a Cselédek szereplője vehette át.
A fesztivál idei kiadásán az Aradi Kamaraszínház ismét két produkcióval szerepel a versenyprogramban: az Andaxszínházzal koprodukcióban készült Rejtőzködők című mozgásszínházi előadás június 7-én 21 órakor, Heiner Müller Kvartett-je, Balog József rendezésében, Éder Enikő és Harsányi Attila főszereplésével, június 8-án, 17 órakor kerül bemutatásra. A szegedi MASZK Egyesülettel koprodukcióban készült Kvartett című előadás már bizonyított fesztiválokon, hiszen 2011-ben Éder Enikő a gyergyószentmiklósi IX. Nemzetiségi Színházi Kollokviumon megnyerte Merteuil szerepének megformálásáért a legjobb női alakítás díját, az előadás pedig a pitesti Nemzetközi „Davila-Interfest” Stúdiószínházi Fesztiválon a zsűri Interkulturális párbeszéd díját érdemelte ki. „Az ellenállhatatlan sodrással örvénylő, s a szövegek bonyolultsága ellenére mégis valamiféle egyszerre vonzó és izgalmas verbális aberráció jegyében szédítő gyorsasággal felhangzó mondatok időnként túllicitálni látszanak az emberi befogadóképesség korlátait; mindezt azonban nem hiányosságként, hanem az előadás (és persze Éder Enikő és Harsányi Attila) vitathatatlan erényeként, sőt, közvetlen örömforrásként érzékeljük”, jellemzi az előadást Gyulai Zoltán, a szegedi THEALTER Fesztiválon való szereplést követően.