Kezdődik a bérletárusítás

Írva : 2017 február 27

Sok zenét, klasszikus és kortárs előadásokat kínál az idén 10 éves Aradi Kamaraszínház

Összesen 13 előadást kínál az idén 10 éves Aradi Kamaraszínház 2017-ben. A nézők viszontláthatnak ismerős színészeket, társulatokat, számos vidám, zenés produkció került a műsorba, de helyet kap a klasszikus műfaj is az idei színházi évadban.

Bohumil Hrabal Szigorúan ellenőrzött vonatok című előadásával indul a 2017-es évad március 22-én a nagyszínházban, a kaposvári Csiky Gergely Színház előadásában. Molière halhatatlan, örök érvényű komédiáját, a Tartuffe-öt Parti Nagy Lajos varázsolta lendületesen maivá a tatabányai Jászai Mari Színház előadásában. Az immár hagyományossá vált szabadtéri produkció júniusban a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház és a Shake Kvartett Húzd rá! című élő zenével kísért magyar nótaestje lesz, Éder Enikő és temesvári kollégái előadásában.

Díva, bohóc, ember és színésznő: Hernádi Judit, aki legújabb önálló estjével szórakoztatja majd az aradi nézőket. A könnyedebb műfaj kedvelőinek csendülnek fel élőzenei kísérettel az Éjjel az omnibusz tetején, a Los Angeles, a Mi muzsikus lelkek, a Gyere, te nímand! vagy a Van a Bajza utca sarkán egy kis palota című közismert és nagysikerű operett-slágerek a szatmárnémetiek előadásában, a Csókos asszony című operettben.

Az abszurd humor kedvelői idén a L’art pour L’art Társulat legújabb estjének örülhetnek és aki egy kis izgalomra vágyik, megnézhet egy hamisítatlan színházi krimit, a Várj, míg sötét lesz című Orlai Produkciót. A kamaraszínházi kínálat is izgalmasnak ígérkezik, elsőként egy ősbemutatót láthatnak majd a nézők a nagyszínház stúdió termében, a Székesfehérvári Vörösmarty Színház és az Aradi Kamaraszínház koprodukciójában, az Európa, édes hazám című előadást, amelyben Tapasztó Ernő is játszik. A világzene kedvelőinek szól a Montanaro Duo koncertje. Berecz András mesélő ismét ellátogat Aradra, Félbevágott pipafüst című estjével.

A Békéscsabai Jókai Színház és az Aradi Kamaraszínház koprodukciójában a Sonkamenüett csendül fel Tege Antallal a főszerepben. A Sanyi és Aranka Színház és az Aradi Kamaraszínház koprodukciójában Harsányi Attilát Lukáts Andor rendezte Gogol Egy őrült naplója című előadásában. A 497 pár cipő című etno road show az Aradi Kamaraszínház, a Tabán Táncegyüttes és a békéscsabai Jókai Színház koprodukciója, táncelőadás, amely Dumitru Dan-ról szól, az első emberről, aki 1910-ben gyalog körbejárta a Földet.

A bérletárak a következőképpen alakulnak a 2017-es évadban: az esti nagyszínházi bérlet ára 110 lej, az esti teljesé 150 lej. A délutáni nagyszínházi bérlet 80 lejbe, míg a délutáni teljes 110 lejbe kerül.  A nagyszínpadi előadásokra 15 (diák, nyugdíjas) illetve 20 lejbe kerül majd egy jegy. A kamaratermi előadásoknál 10 és 15 lejért lehet helyet váltani. A bérletek esetében a délutániak kedvezményesek, egyéb engedményt nem lehet igénybe venni.

Bérletárusítás: március 6. és 20. között az Aradi Kamaraszínház székhelyén, a Bábszínház épületében. Március 13-14-15-én szünetel a bérletárusítás.
Nyitva tartás: hétköznap 12 – 14 és 17 – 19, szombaton 10 – 14 óra között, vasárnap zárva. 

A régi bérletesek március 6. és 11. között visszavásárolhatják régi helyeiket. Azok a bérletesek, akik változtatni szeretnének régi helyeiken, megtehetik március 16-tól. Szándékukat kérjük, előre jelezzék. Új bérleteket kizárólag március 16. és 20. között lehet váltani.

További információt a 0721 26 58 27-es telefonszámon, illetve levélben az akamara.ro@gmail.com e-mail címen kérhetnek.

Az Aradi Kamaraszínház 2017-es évadát az Aradi Városi Tanács, az Aradi Polgármesteri Hivatal, a Bethlen Gábor Alap, valamint az RMDSZ Arad Megyei Szervezete támogatta.

Nagyszínpadi előadások:

HERNÁDI PONT
Hernádi Judit önálló estje, Orlai Produkció, Budapest

Bohumil Hrabal: SZIGORÚAN ELLENŐRZÖTT VONATOK
tragikomédia  – Csiky Gergely Színház, Kaposvár

Molière -Parti Nagy: TARTUFFE
Jászai Mari Színház, Tatabánya

HÚZD RÁ!
élő zenével kísért magyar nótaest 
Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház és a Shake Kvartett 

CSÓKOS ASSZONY
operett  – Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulat

L’ART POUR L’ART TÁRSULAT 
Halványlila gőz

VÁRJ, MÍG SÖTÉT LESZ
színházi krimi – Orlai Produkció, Budapest
Kamaraszínházi előadások:

Tömöry Péter: EURÓPA, ÉDES HAZÁM!
ősbemutató – Székesfehérvári Vörösmarty Színház – Aradi Kamaraszínház koprodukció

DUO MONTANARO
koncert

BERECZ ANDRÁS MESÉL
Félbevágott pipafüst

SONKAMENÜETT
Békéscsabai Jókai Színház – Aradi Kamaraszínház koprodukció

Gogol: EGY ŐRÜLT NAPLÓJA
Harsányi Attilával a főszerepben, rendező: Lukáts Andor
Sanyi és Aranka Színház – Aradi Kamaraszínház koprodukció

497 PÁR CIPŐ
etno road show – táncelőadás az Aradi Kamaraszínház, a Tabán Táncegyüttes és a békéscsabai Jókai Színház koprodukciója