Kiválósági díj Tapasztó Ernőnek

Írva : 2013 augusztus 24

Kiválósági díjat kapott Tapasztó Ernő, az Aradi Kamaraszínház igazgatója

7ora7.hu

Az Aradi Városnapok keretében tartott csütörtök esti ünnepi tanácsülésen adták át a Pro Urbe- és Excellencia-díjakat, a város hírnevét öregbítő és a szolgálatában álló személyiségeknek, művészeknek, sportolóknak, üzletembereknek, köztisztviselőknek. A díjazottak között idén Tapasztó Ernő, az Aradi Kamaraszínház igazgatója is ott volt.

Tapasztó Ernő, színész-rendező, az Aradi Kamaraszínház alapító igazgatója. A kortárs drámairodalom megismertetésében és népszerűsítésében jelentős szerepet vállaló művész kivívta a közönség és a színházi szakma elismerését, az Aradi Kamaraszínház produkciói számos díjat és elismerést érdemeltek ki jelentős romániai és magyarországi színházi fesztiválokon, áll a polgármesteri hivatal laudációjában.

 

„Ez egy olyan elismerés, amelyet megérdemelnek az aradi magyarság kiemelkedő képviselői, akik hozzájárultak a város kulturális életéhez, a város hírét gazdagították munkájukkal”, jelentette ki Bognár Levente Arad város alpolgármestere.

“Azt gondolom, hogy ez a díj a színháznak szól. Az ügyelőtől a könyvelőn keresztül a díszletmunkásokig és főként azoknak az embereknek, akik a színpadon vannak, a rendezőknek, az újságíróknak, a kritikusoknak, akik írtak rólunk, annak a hat évnek, amióta ez a színház jelen van úgy az aradi magyar, mind a román kulturális életben, országos és nemzetközi szinten”, nyilatkozta az ünnepség után az aradi magyar társulat vezetője az aradihirek.ro-nak.