Jámbor Gyula – nyugatijelen.com
A címből – Megöltem az anyámat – arra lehet következtetni, hogy a darab: krimi. Pedig nem az, hanem dráma: egy árvaházba dugott lány és ott megismert barátjának, a társadalomból való kitaszítottságnak a drámája. Az identitás drámája. Maga az alcím is ezt jelzi: Identitásjáték tizenhét jelenetben.
Hogy végül is Bernadett, alias Griguca Irén ténylegesen megölte-e anyját, aki őt születésekor elhagyta, s akivel (kéregető, lerobbant cigányasszony képében) csak felnőttként találkozik, nincs igazán jelentősége (a darab is csak talányos választ ad rá): belső énjéből mindenképpen kitaszította. De a helyzet – a senkihez, sehova nem tartozás – bizonytalanná, sérülékennyé, kiszolgáltatottá tette, olykor az is bizonytalan, hogy kinek, minek van kiszolgáltatva, szűk térre korlátozódó létében az egyetlen támasza Csipesz, az árvaházban megismert barátja, aki hol jelenvaló, Bernadett mellett álló figura, hol a lány belső hangjaként szólal meg, hol külső hangként.
Talán e rövid vázlatból is kiderül, hogy a kétszereplős Megöltem anyámat c. dráma felépítésében, tartalmában, de szerkesztésében nem tartozik a szokványos színpadi játékok közé. Előadónak, hallgatónak sem könnyű a szövege, nincs lineáris, átlátható cselekménye, annál több benne az olykor filozófiai töltetű szöveg. A második jelenetben, rögtön a darab elején Csipesz szövege például így hangzik: „Van egy vékony sáv, van egy éles határvonal élet és nem élet között, van egy késpengekeskeny meder, egy gázló élet és halál között, van egy vékony sáv, van egy éles határvonal azénéletem és a nemazénéletem között (…) ezt a tükörfényes gázlót, alig világló tisztást úgy hívják, hogy Soha. Aki a belép a Soha országába, aki csak a Soha határvonalára lép, az nincs többet”. A végszó pedig, Bernadettől: „…Emlékezz, magad is jövevény, idegen és árva vagy, és az is maradsz az idők végezetéig”.
Visky András – a kolozsvári magyar színház neves dramaturgja, drámaíró – valós történetből kiindulva írta meg a darabot – természetesen írói szabadsággal élve a feldolgozásban –, amelyet többek között Chicagóban is bemutattak (Kolozsváron tavaly volt a premierje). Az Aradi Kamaraszínházban Harsányi Attila (Csipesz) és Molnár Margit (Bernadett) játszotta a minden szempontból nehéz darabot – meggyőzően, hitelesen, kiérdemelve a közönség vastapsát. Harsányi már-már a „mi színészünk”, több szerepet oldott meg kitűnően, Molnár Margit, a Kolozsváron 2009-ben végzett fiatal színésznő először lépett fel aradi színpadon, és kétségek nélkül mondhatjuk: szívesen látnánk máskor is. Nagyon egyszerű színpadkép (hol korlát, hol ketrec, szalaggal könnyen elkeríthető, átalakítható tér) szolgált játéktérként, s néha a néző csodálkozhatott, hogy (nyilván a rendező, maga a szerző keze nyomán) mekkora inventivitással oldották meg feladatukat, vittek életet egy olyan szövegbe, amely önmagában nem kínál túl nagy játéklehetőséget.