„…kérlek ne ments meg engem uram…”
Eszement dolog a háború, logika a logikátlanságban. A háborúba induló fiú és az anya, a hadirokkant apa és a lánya, a már elmebetegségig katona férj és a masírozó feleség. A játék körbe ér, a hírnök mindig jön, a hírnök kerekesszéket vagy halálhírt hoz. A Lovak az ablakban témája mégsem a háború, az csak a darab története.
Az abszurd játék a groteszk világ tükre, s ahogyan egyre súlyosabb lesz a tükörkép, úgy merünk mi is egyre bátrabban nevetni. Minden tiszta, a „zsuga le van osztva”, a férfiak csatába mennek, a nők várnak a rossz hírre. Az már csak ráadás, hogy egyik férfi sem csatában sérül meg, vagy veszti el életét. A háború és a katonaság már csak ilyen.
Harsányi Attila úgy bújik egyik bőrből a másikba, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne, mint ahogyan Tapasztó Ernő hírnökei is tökéletesen lejönnek. Bacskó Tünde női karakterei már inkább összemosódnak, de az ő játékában se találtam kivetnivalót. Sőt!
Radu Dinulescu rendezése és a színészek klasszis játéka az abszurd színház igazi csemegéje volt.
„Gyerekek miért akarjuk / erővel háborúsdinak nevezni ezt / miért / hiszen most is / a komlólugasban hűsölünk / gyerekek miért..”
(Petró János, Thealter-blog: hatodik nap, szegedma.hu)