Fehér Elephánt – toptipp.hu
Ikon volt, a Lázadás Szentje. Ljubimov Hamlet-jét Paszternák Zsivágó-versét ordítva indította, torokszaggatóan üvöltve énekelt, ám a mi torkunk még jobban összeszorult: Vlagyimir Viszockij sistergő üstökös volt a brezsnyevi sötétségben. Harsányi Attila érzelmeit fekete szemüveg rejti, mindent énekesi mivoltában közvetít, a színész-költő 12 dalából épít általánosabb érvényű produkciót. Mert még Sztálin is megszólal, megismerjük a borscs készítésének receptjét, beleolvasunk a Három nővér Másájának naplójába, megsiratjuk Lajka kutyát, szembenézünk az orosz rulett pisztolyának halált pörgető dobtárával.
„Világra jönni volt-e kedvem / Végigcsinálni ezt az életet…Barátom mondd? Megéri ez?”
Falamon Viszockij gyerekkori képe kutyájával: keserűen kérdő a tekintete, már akkor munkál benne az ellentmondások démona. „Csak orosz lélek vagyok. Korábban kezdtem, úgy is végzem, szellemem sokra nem viszi.”
Harsányi Attila finoman rezonáló belső azonosulással, saját énjére vetíti a nyílt és a rejtett mondanivalót, az előadásmód kudarcra ítélt utánzása helyett, személyiségének hitelével alkotja újjá a dalokat. Éneklése is inkább piano, muzikalitása széles ívekbe rendezi a veszett dallamokat, szuggesztivitása minden esetben ellenállhatatlan.
Először durva nyersfordításban hallottuk sorait a rádióban: „Fáj, hogy Krisztusnak kereszt jutott”, a veszteség kínja állandóan felbukkan most is, „kusza nélküle… most veszem észre /csupán mikor ő elesett a csatában”.
A Nép imádta, nem csak az értelmiség, matrózok idézték a tengeralattjáróban, ezerszer másolt kazettákon terjedt, soron kívül kapott interurbán-vonalat a telefonos kisasszonytól, / Moszkva-Ogyessza/, persze csak ilyen vidám számai jelenhettek meg Melogyija lemezen…
Felderül Harsányi Attila kedélye is – Utránnájá gimnásztyiká, Reggeli torna:”Tíz perc csupán minden reggel / Tód fel magad ereszd vissza…/Jobban bírod a híreket, a hazugságot s az emlékeket”.
Gyűlölte a Hatalom. Ám a legyőzhetetlen népszerűség és a Taganka Színház világhíre védte. Brezsnyev főtitkárnak egyszer személyesen, négyszemközt vágta a pofájába a Farkas dalát:”Bevérzem ellenségem s magam is halálba vetem”. Szíven üt, vijjog az ének, robbannak a szavak: „Tőrbe csaltak engem tőrbe csaltak s a kordon felé hajtanak / de én megszegem az ezer éves törvényt /fel a zászlókra, fel a hajtókra hát / hasam a piszkos havat súrolja / kitörök a tiloson át”.
Vihula Mihajlo páratlan alkotótársként kísér gitáron, kortárs-zenei szférákba transzponálja a zenei anyagot, bravúros szólójában oroszos népi-, flamenco-, blues-és jazz-elemekből épít lehengerlően virtuóz stílust.
Viszockij önsorsrontó életét korán végezte be a halál: „Elkártyáztam a gyenge szívem…”
Harsányi Attila előadó-estje, vers-koncertje kongeniális módon szólaltatja meg az örökérvényű strófákat, felmutatja az orosz lélek extremitását, mementóként idézi a rettegett múlt újra kísértő árnyait. Színészi, előadói, énekesi teljesítménye az Oroszok-at monodrámai csúcsbravúrjai közé emeli.