SEX, DRUG, GODS

Írva : 2014 július 25

Fehér Elephánt – toptipp.hu

Szinte minden évben előrukkol egy monodrámával, a feledhetetlen Rudolf Hess tízparancsolata, a Ronald, a papagáj és a legutóbbi, Viszockij-dalokra épülő Oroszok után, a színész Harsányi Attila és a rendező Tapasztó Ernő most Bogosian és Saramago műveiből teremtett elképesztő darabot. Elég egy forgószék az üres színpadon és máris egy csökötten gesztikuláló, kicsit ütődött figura dadogja naivan istenkáromló szövegét. Ugyan a fordítás Fekete Réka érdeme, ám az alkotók invenciózusan alakítottak a szövegen, egyéni ízekkel, teátrális hatáselemekkel gazdagítva azt.

Néhány pördülés az elsötétülésben és máris újabb szereplő tűnik fel, titkárnőjét mikrofonon instruáló, ügyfeleivel mobilon tárgyaló, igen fenséges menedzser, akiről rövidesen kiderül, hogy maga az univerzumot felügyelő Atyaúristen. Pátyolgatja a torkos Ádámot, van néhány jó szava szeretteihez, löncsre panírozott angyalszárnyat rendel. A Gép forog, de az alkotó nem pihen, ez a Noé, vagy ki, például állandóan meteorológiai kérdésekkel zaklatja. Harsányi Attila saját anyagból dolgozik, hangszínét, mozdulatait, deklamációjának ritmusát változtatja, legfeljebb a szemüvegeit váltogatja, totális belső átlényegülése, karakterteremtő ereje révén azonban mintha mindig más valaki, egy újabb és újabb színész forgolódna elénk.

Egyenesen José Saramago Káin-regényéből lazul elő a rappelő gyilkos, az Ábel-kultuszt kifogásolja, a szodomai gyermekmészárláson túl az ábrahámi áldozatot is: “…Ha az Úrnak lenne egy fia, azt is megöletné? – kérdezte Izsák…” Aztán a teljes címben szereplő rock ‘n’ roll is hangot kap, a súlyosan drogos rockceleb énekét egy szarvaival gesztikuláló rénszarvas segíti, plüss-dúrban ömlik a Halleluja.

Noé apánk az istennek sem enged, csak-csak szóhoz jut a végén, táplálékláncos nagymonológját özönvízként zúdítja ránk. Fogalmunk sincs, hogyan kap levegőt Harsányi Attila az egylélegzetnyi, tízperces poén-szökőárban, nevettünk, röhögtünk, hahotáztunk, de a végén bizony elakadt a lélegzet… Ahogy végigveszi az egymást felfaló állatsereglet habzsolását, ahogy fokozni képes a fokozhatatlant, ahogy egyetlen ötletre húz fel tucatnyi öltözéket, végtelenített Möbius-spirálba sodorva a fergeteges textust… Ámulatba ejt, lehengerlő, elbűvölően páratlan,- ahogy ez az egész előadás is az.

Az Aradi Kamaraszínház messze van, de reméljük, lesz még újabb vendégjáték Budapesten a Bakelit-ben.