Petró János – SZEGEDma.hu
2011. július 20.
Heiner Müller drámája, a Kvartett olyan darab és a tegnapi előadás olyan előadás, amely hosszú ideig hatással lesz még rám, átgondolom, átértékelem és újraélem. Amit ma leírok, lehet már holnap másképp gondolom. Egyet azonban biztosan megtartok véleményemből, Éder Enikőt és Harsányi Attilát rendezni jutalomjáték lehetett a fesztivál főszervezőjének, Balog Józsefnek. A két fiatal színész olyan elemi erővel adta önmagát szerepeihez, hogy díszlet, zene és minden egyéb más csupán lehántható rétege volt az előadásnak. A néző csak a két ember személyes viszonyára, szenvedélyére fókuszált, csak maga az ember érinthette meg. Müller jól meghatározta drámájának helyszínét, „szalon a francia forradalom előtt, vagy bunker a harmadik világháború után”. A Zsinában a helyszín egy hatalmas női test volt, melyen és melyben tépte, marta és szerette egymást a két ember, időnként felcserélve nő és férfi szerepét. Ebben az értelemben a női test a bunker, melyből nincsen menekülés, minden az aktus körül forog. Az aktus annyira személytelen és embertelen, hogy a test bunkerébe zár. Ezeket a „veszedelmes viszonyokat” a német drámaíró valami egészen elképesztő erejű és mégis költői szépségű szöveggel fogalmazza meg és mondatja el a szereplőkkel, hogy a néző számára ne lehessen menekvés.
És ebben láttam a két szereplő zsenialitását is. Szuggesztív jelenlétükkel és a környezetet elhomályosító szövegértelmezésükkel hamar szembesítették a nézőt saját hibáival és bűneivel, bevonva ezzel a játékba. Minden más, amiben találtam, vagy találhattam volna hibát, jelentéktelenné vált.