Magyar előadások az Nemzetközi Új Színházi Fesztiválon

Írva : 2013 május 9

Magyar előadások az Nemzetközi Új Színházi Fesztiválon

Május 9–16. között kerül sor Aradon az Nemzetközi Új Színházi Fesztivál megrendezésére. Az egyhetes előadássorozat négy magyar vonatkozású programot vonultat föl. Május 11-én, szombaton, 21 órától az Andaxszínház és az Aradi Kamaraszínház koprodukcióban készült mozgásszínházi előadását élő jazz zenével, a Rejtőzködőket láthatják az érdeklődők a Bábszínház termében. A táncelőadás a legjobb színpadi zene díját kapta Nagybányán, az ATELIER 2012 – XX. Nemzetközi Műhely Színházi Fesztiválon.

Szintén szombaton, 22 órától a nagyszínház stúdió termében a marosvásárhelyi Yorick Stúdió többszörösen díjazott előadását, Székely Csaba Bányavirág című drámáját tekintheti meg a közönség. Sebestyén Aba rendezése 2012-ben a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) legjobb előadása lett.  „Egy nagyon hatásos, a problémákat őszintén és tisztán felvető produkció bontakozik ki előttünk, ami minden reménytelenséggel együtt kifejezetten izgalmas és részletes képet fest erről a világról”, írja a 7óra7 kritikai portál az előadásról.

Vasárnap, május 12-én 21.30-kor az Andaxszínház Beavatkozások performanszát láthatják az érdeklődők, szabadtéren, a nagyszínház háta mögött. Éjfélkor pedig egy különleges koncertre várják a közönséget a Drama’s Clubban (a nagyszínház épülete): Szabad zene – Ágoston Béla, Somló Dávid, Szegő Dávid előadásában. Jegyek 10 lejért kaphatók a Ioan Slavici Klasszikus Színház jegypénztárában.