Nagy siker volt a Tündéri szürreál

Írva : 2013 november 10

 Nagy siker volt a Tündéri szürreál

Heti Új Szó – Ujj János

Az Aradi Kamaraszínház múlt szerdai be­mu­tatója óta gondolkozom azon: miért lett nagy siker Theo Herghelegiu Tündéri című darabja (Nótáros Lajos fordítása). Mert az aradi teátrum, Békéscsabai Jókai Színház és a szegedi Maszk Egyesület közös produkciója tagadhatatlanul az volt, még a közönség egy ré­szének az első néhány mondatot követő felszisszenése, idegenkedése ellenére is.

Mert a műfajaként minimál-szürreál musicalnak megnevezett alkotás (finoman fogalmazva is) elég gyenge színpadi mű. Az ötletben van ugyan fantázia! Az egyik szereplőnek ab­ból a kiszolgáltatott helyzetéből indul ki, hogy rázáródott a szoba egyetlen ajtaja, s nem tudja elvégezni az egyre gyötrőbb folyó szükségletét. (Ugye nem kell senkinek magyaráznom en­nek kínosságát?) S a cselekmény jószerével itt be is fejeződik. A bepisálástól fakadó félelem aztán a szereplők képzeletében (talán a valóságban is, de ez nem derül ki) a Tündér meg­jelenéséhez vezet. Azé a Tündéré, aki „ta­núja” volt az egyik szereplő magányosságának, szorongásainak gyermekkori álmaiban. Mindez abszurd, de magyarázható és elfogadható.

De ha lemérnénk, mennyi volt a darabban a szerző által megírt színpadi párbeszéd, „a cse­lekmény” valós időtartamát, az valószínűleg a harminc percet alig haladná meg. S ha eb­ből még kivonnánk az unós-untalan ismételt, azt hiszem polgárpukkasztónak szánt trágárságokat (nem a trágárság, hanem a gyakorisága ellen lenne kifogásom, még akkor is, ha ma­napság mindennapos), akkor az érdemleges szöveg ideje tovább csökkenne.

S a fentiek ellenére zúgott a vastaps, az előadás sikerét a legszőrszálhasogatóbb kritikusnak is el kellene ismernie.
Miért is?
Mindenekelőtt Tapasztó Ernő rendező és Fekete Réka rendezőasszisztens munkájának, képzelőerejének köszönhetően. A már említett so­ványka fél órát nekik sikerült háromszorosára „felturbózniuk” beépített színészi játékkal és zenével úgy, hogy a darab egyetlen pillanatra sem „ült le”. Másfél órán keresztül a néző figyelte a színpadi játékot, nevetett, nyelt, amikor neki nem tetszőt hallott, olykor fejét ingatta, a zeneszámok alatt, utána tapsolt. Mert a da­rab minden pillanatában érződött a szereplők közötti, olykor robbanáshoz közeli feszültség. (Egy pofon is elcsattan a színpadon.) Amely (ismétlem) abból a banalitásból indult ki, hogy Harsányi Attilának sikerül-e elvégeznie a dolgát, vagy később Tege Antal elhiszi-e sorstár­sá­nak, hogy annak gyermekkorában megálmodott Tündére került be valahogyan a bezárt szo­bába.

És siker volt a zenének köszönhetően is. A darabhoz ugyanis Éder Enikő és Borsos Pál szerzett nagyon jó, változatos, minden korosztály által elfogadható muzsikát, amelyet az elő­adásokon maguk (az utolsó számot Cosmin Harbei segítségével) játszanak el. A végén fel­hangzó Bach d-moll toccata és fugájának részlete, valamint az egész előadást megkoronázó összefoglaló (operában és operettnél ez a nyitányban, itt a záró számban történik) zajos elismerést, vastapsot eredményezett.

A siker harmadik tényezője pedig a kitűnő színészi játék. A már említett Harsányi Attila és Tege Antal óriásit teljesít. Másfél órán ke­resztül beszél, énekel, táncol, szenved olyan ter­mészetességgel, hogy mindent elhiszünk, amit tesznek: a szorító kényszert, a barát kezdeti fe­lü­letességét, a lányról szóló, már-már tett­le­gessé fajuló vitájukat. És élvezzük a ma­gyarul, románul, oroszul, angolul, szerbül, né­metül, franciául előadott nagyon jó énekszámokat.

Külön ki kell emelnem a koreográfus Zsíros Linda (a Budapesti Színház- és Film­művészeti Egyetem végzős hallgatója) fellépését a Tündér szerepében. Imponáló, férfiszemet megragadó jelenség, aki tánctudásából ke­vesebbet tudott felmutatni (nem volt hol, mi­kor), de az előadott énekszáma több, mint fi­gyelemre méltó. (Hasonlóan pozitív a minősítés Éder Enikő sanzonjának is!)

Köztudott: a műkorcsolyában külön szokták értékelni a bemutatott kűr tartalmát és a kivitelt. A bírók a tartalom pontszámával a kűrt képező elemek fajsúlyosságát, a kivitelnél a­zok előadásának színvonalát értékelik. Ha­son­ló értékelési rendet alkalmazva az aradi előadásra, ezúttal alulírott a nálánál jobban felkészült kritikusra bízza a tartalom értékelését. Vi­szont a kivitelnek (közkívánatra is!) mindenképpen maximális pontszámot ad.