Fekete Péter Aradon
Március 12-én és 13-án, szerdán és csütörtökön 19 órától a nagyszínházban Somogyi Gyula–Zágon István–Eisemann Mihály Fekete Péter című három felvonásos operettjét tekinthetik meg az aradi nézők a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György társulatának előadásában.
A március 12. előadásra a Felnőtt Nagyszínházi, a Felnőtt Teljes bérletek, valamint a Meghívók érvényesek. A március 13. előadásra a Kedvezményes Nagyszínházi, Kedvezményes Teljes, valmint a diákbérletek érvényesek.
Ki ne ismerné az olyan örökzöld betétdalokat, mint amilyenek a Szerelemhez nem kell szépség, a Lesz maga juszt is az enyém vagy a Holdvilágos éjszakán, amelyek már a címük hallatán is szinte minden korosztály fülében visszacsengenek. Sok egyéb közkedvelt sláger mellett az említettek is újra felcsendülnek majd élőzenei kísérettel a Fekete Péter című zenés darabban. A történet mi másról is szólhatna, mint a szerelemről, a fiatalságról, és akár ma, a 21. század rohanó hétköznapjaiban, a gazdasági válság kellős közepén is játszódhatna. Egyik főszereplője Lucien úr, akit akár a ma oly divatossá vált karrierépítő szinglik képviselőjeként is tisztelhetünk, és akit nem érdekel más, csupán a pénzhajhászás és a legjövedelmezőbb üzletek megkötése. Véletlenül botlik bele az örökké balszerencsés Pierre-be, és úgy gondolja, vissza nem térő befektetés lehet a váratlan vendég örök szerencsétlenségét kihasználni: részvénytársaságot alapít a pechére. Az üzlet kezdetben virágzik, ám beüt a krach, amikor Lucien és Pierre is szerelmes lesz. A bonyodalmak egyre csak fokozódnak, de a fináléra mindenki megtalálja a maga boldogságát.
Jegyek egy órával az előadások előtt a nagyszínházban kaphatók, valamint a 0755/04–52–00-ás telefonszámon rendelhetők.