Oroszok: Viszockij dalai Harsányi Attila előadásában
Május 20-án, hétfőn, 18 illetve 20 órától, az Aradi Kamaraszínházban (Bábszínház épülete) Harsányi Attila Oroszok című estjét tekinthetik meg az érdeklődők. Viszockij dalait az ukrán származású Vigula Mihajlo kíséri gitáron.
Az Aradi Kamaraszínház és a Miskolci Nemzeti Színház művésze azután tér vissza Aradra, hogy öt díjból hármat a Rudolf Hess tízparancsolata című produkció nyert el a bákói Gala Star nemzetközi monodráma-fesztiválon, és a Rudolf Hesst alakító Harsányi Attila nevével márványcsillagot helyeztek el a színház előtti járdán és a város tűzijátékkal ünnepelte a győztes produkciót.
A fesztivál fődíja mellett az aradi produkció kapta a Stefan Iordache-közönségdíjat és a fesztivált szervező Bacovia Színház társulata által felajánlott Színészek a színészekért díjat is.
Az Aradi Kamaraszínház legújabb produkciójában a legendás szovjet-orosz színész, énekes, költő, a legnépszerűbb orosz „bárd” dalaiból és egyéb orosz vonatkozású szövegekből áll össze az est, amelynek premierjét láthatják hétőn este a bérletes nézők. 18 órától a kedvezményes (sárga) bérlettel rendelkezőket, 20 órától a teljes árú (piros) bérlettel, diákbérlettel és meghívóval rendelkezőket várják az Aradi Kamaraszínház (Bábszínház) termében.
Jegyek telefonon (0755045200) és email-en keresztül (akamara.ro@gmail.com) rendelhetők, valamint az előadások előtt egy órával a helyszínen kaphatók.
Egy hatlövetű pisztoly, egy golyó, megpörgetni a dobtárat és lőni. Halál vagy dicsőség. A legrizikósabb szerencsejáték. Egészen extrém. Ilyenre csak az OROSZOK képesek.
Az előadás „sztárvendége” Vlagyimir Szemjonovics Viszockij, akinek 12 dala adja az est gerincét.
Részletek hangoznak el: Dosztojevszkij: Karamazov testvérek és Bűn és bűnhődés című regényeiből
Lermontov, Puskin verseiből, Tarkovszkij filmjeiből.
De elhangzik a vodka, a pirog, a borscs és a szoljánka elkészítésének módja is.
Szót ejtünk a sztálini időkről, Mengyelejev periódusos rendszeréről, az orosz rulettről, Andrej Rubljovról, a Csernobili katasztrófáról, a Szputnyik-2 űrhajóról, amin Lajka kutya utazott.
Tehát: Minden ami Orosz, nem kicsit, nagyon.