Virágot Algernonnak, Daniel Keyes
Daniel Keyes regényét színpadra alkalmazta: Nagy István és Kulcsár -Székely Attila
Az Aradi Kamaraszínház és a Székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház közös előadása.
Az amerikai Keyes 1966-ban publikálta a művet, 1968-ban már magyar (és gyorsan még nagyon sok nyelvű) fordításban is megjelent, és világszerte bestseller lett. A címbeli Algernon egy kísérleti célokra használt fehér egér, aki eleinte rendszeresen “megveri” ember-vetélytársát a labirintus-próbában, azaz gyorsabban találja meg a kiutat. A regényben-darabban kísérleti nyúllá válik a főszereplő, a gyenge elméjű Charley Gordon is: agyműtétnek vetik alá, hogy IQ-ját megnövelve zsenivé változtassák. A kísérlet végrehajtói tudták, hogy az eredmény nem lehet tartós, s az időleges zseni-állapot után menthetetlenül bekövetkezik a visszaesés – ezt azonban orvosai az együttmuködésre kész, bármi áron okossá válni akaró Charley-val nem tudatták. A 32 éves, zseniből eredeti állapotába visszaeső Charley tisztában van hanyatlásával, és iszonyatosan szenved miatta.
Kritikusai szerint a Virágot Algernonnak tiltakozás az értelmetlen, embertelen tudományos kísérletek ellen. Valóban, de több is: az élére állított, már-már abszurd helyzetben Keyes az emberi kapcsolatok, viszonyulások kiváló elemzését adja. A szegény félnótás, jóindulatú, barátságos, szorgalmas Charley minden munkahelyi kollégájában a segítőkész barátot látja, holott azok ugratják, szórakoznak bugyutaságán; amikor zsenivé válik, társai eltávolodnak tőle, a náluk jóval intelligensebb, műveltebb, kreatívabb férfit idegennek érzik, gáncsolni próbálják. Ez lenne a zseni örök sorsa? A darabban egy helyen tételesen is megfogalmazódik: “az oktatás és intelligencia, amelyet nem fut át az emberszeretet, semmit sem ér”. S ez, az embertárs iránti szeretet igényének, fontosságának kiemelése hatja át a mélyen humánus darabot, amelyben a Charley-hoz ragaszkodó Algernon is mintegy a szeretetet jelképezi, ezért is kell virágot vinni a sírjára.