SEX, DRUG, GODS
Szinte minden évben előrukkol egy monodrámával, a feledhetetlen Rudolf Hess tízparan-
csolata, a Ronald, a papagáj és a legutóbbi, Viszockij-dalokra épülő Oroszok után, a szí-
nész Harsányi Attila és a rendező Tapasztó Ernő most Bogosian és Saramago műveiből
teremtett elképesztő darabot. Elég egy forgószék az üres színpadon és máris egy csököt-
ten gesztikuláló, kicsit ütődött figura dadogja naivan istenkáromló szövegét. Ugyan a for-
dítás Fekete Réka érdeme, ám az alkotók invenciózusan alakítottak a szövegen, egyéni
ízekkel, teátrális hatáselemekkel gazdagítva azt.
Néhány pördülés az elsötétülésben és máris újabb szereplő tűnik fel, titkárnőjét mikrofo-
non instruáló, ügyfeleivel mobilon tárgyaló, igen fenséges menedzser, akiről rövidesen ki-
derül, hogy maga az univerzumot felügyelő Atyaúristen. Pátyolgatja a torkos Ádámot, van
néhány jó szava szeretteihez, löncsre panírozott angyalszárnyat rendel. A Gép forog, de
az alkotó nem pihen, ez a Noé, vagy ki, például állandóan meteorológiai kérdésekkel zak-
latja. Harsányi Attila saját anyagból dolgozik, hangszínét, mozdulatait, deklamációjának
ritmusát változtatja, legfeljebb a szemüvegeit váltogatja, totális belső átlényegülése, ka-
rakterteremtő ereje révén azonban mintha mindig más valaki, egy újabb és újabb színész
forgolódna elénk.
Egyenesen José Saramago Káin-regényéből lazul elő a rappelő gyilkos, az Ábel-kultuszt
kifogásolja, a szodomai gyermekmészárláson túl az ábrahámi áldozatot is: “…Ha az Úrnak
lenne egy fia, azt is megöletné? – kérdezte Izsák…” Aztán a teljes címben szereplő rock
‘n’ roll is hangot kap, a súlyosan drogos rockceleb énekét egy szarvaival gesztikuláló rén-
szarvas segíti, plüss-dúrban ömlik a Halleluja.
Noé apánk az istennek sem enged, csak-csak szóhoz jut a végén, táplálékláncos nagymo-
nológját özönvízként zúdítja ránk. Fogalmunk sincs, hogyan kap levegőt Harsányi Attila
az egylélegzetnyi, tízperces poén-szökőárban, nevettünk, röhögtünk, hahotáztunk, de a
végén bizony elakadt a lélegzet… Ahogy végigveszi az egymást felfaló állatsereglet habzso-
lását, ahogy fokozni képes a fokozhatatlant, ahogy egyetlen ötletre húz fel tucatnyi öltö-
zéket, végtelenített Möbius-spirálba sodorva a fergeteges textust… Ámulatba ejt, lehen-
gerlő, elbűvölően páratlan,- ahogy ez az egész előadás is az.
Az Aradi Kamaraszínház messze van, de reméljük, lesz még újabb vendégjáték Budapes-
ten a Bakelit-ben.
Szex, drogok, istenek és rock ‘n’ roll egy személyben
Egy mikrofon, egy forgószék, egy profitorientált üzletember (mint Isten), egy szinte rappelő srác (mint Káin), és egy rocksztár forgott előttünk végkimerülésig a Bakelitben.
A darab témája tulajdonképpen Isten, számtalan kérdés, probléma, bibliai történet szatirikus megjelenítése. Istent, mint arrogáns üzletembert láthatjuk, ingben és alsónadrágban, amint egy irodai székből intézkedik. A telefonon lóg, feleségén kívül folyton zaklatja Noé, közben ő Angyalkának, a titkárnőnek telefonálgat ebédért könyörögve, vagy a szeretőjének duruzsol.
Számomra nyilvánvalóvá vált, hogy a műhelymunka tette ennyire élővé és különlegessé a darabot. A közösen gondolkozás, közösen olvasás közös komponálást eredményezett. Remek ötlet volt a díszlet és a látvány minimalizálása, az egy személyes előadásmód, remek ötlet volt, hiszen működött.
Tapasztó céljai az én esetemben legalábbis teljes mértékben megvalósultak: a szöveg elvarázsolt, máris az olvasmánylistámra került Saramango Káin című könyve, ámultam Harsányi játékán, néha szívből nevettem, néha szívből magányos maradtam.
A teljes kritika: itt