Tartuffe a Kamaraszínház bérletében

Írva : 2017 november 22

Az örökérvényű Tartuffe az Aradi Kamaraszínház bérletében

2017. november 28-án, kedden és 29-én, szerdán, az Aradi Kamaraszínház nézői a Tatabányai Jászai Mari Színház Tartuffe című előadását tekinthetik meg az aradi nagyszínházban, 19.00 illetve 18.00 órai kezdettel, Szikszai Rémusz rendezésében.

Molière Tartuffe című klasszikus komédiáját 2006-ban Parti Nagy Lajos fordította le újra, méghozzá olyan bravúrosan, hogy a végeredmény, bár követi az eredeti cselekményszálat, inkább nevezhető átiratnak.

 

„A komédia az a látható forma, amivel a természet ruházott fel mindent, ami ésszerűtlen, azért, hogy meglássuk és ugyanakkor el is tudjuk kerülni ezt az ésszerűtlenséget. Hogy fel tudjuk ismerni a komikust, tudnunk kell mi a racionális; meg kell látni annak hiányát, és ennek segítségével megállapítani miből is áll az ésszerűség…” – írta Molière a Tartuffe védelmében. Mert támadták érte. Betiltották, átíratták, kiátkozással fenyegetőztek. És persze imádták és bemutatták azóta is megszámlálhatatlan alkalommal. Mert az ember lényege szerint nem változik. És a legtöbbet az ember hazudik. Nincs virága, tollazata, amivel becsaphatná a környezetét. Ezért a nyelve a hazugság eszköze. Molière halhatatlan, örök érvényű komédiáját Parti Nagy Lajos varázsolta lendületesen maivá.

Az előadást a 2016-os POSZT-on (Pécsi Országos Színházi Találkozó) többszörösen díjazták: Danis Lídia a Legjobb női mellékszereplő, Szikszai Rémusz a Legjobb dramaturg díját kapta. A 2016-os Városmajori Színházi Szemlén a Legjobb előadás, a Legjobb férfi főszereplő (Megyeri Zoltán) és a Legjobb női mellékszereplő (Danis Lídia) díját érdemelte ki.

 

Szereplők: Megyeri Zoltán, Crespo Rodrigo, Lapis Erika, Danis Lídia, Kardos Róbert, Pilnay Sára, Dévai Balázs, Mikola Gergő, Bajcsay Mária, Végh Péter, Maróti Attila, Mihály Csaba, Varga Imre Dániel

Rendező: Szikszai Rémusz

November 28-án 19.00 órakor az esti nagyszínházi és esti teljes bérletek, valamint a meghívók érvényesek.
November 29-én 18.00 órakor a délutáni nagyszínházi, délutáni teljes, a diák- valamint tanárbérletek érvényesek. 

Jegyek a nagyszínház pénztárában, valamint a www.biletmaster.ro –n válthatók.

A jegypénztár nyitva tartása: 
Kedd-péntek: 10-14 és 17-19, szombat-vasárnap: 10-12 és 17-19. Hétfőn zárva.
Foglalás: 0257 280 016 (kérjék a Ioan Slavici Klasszikus Színház jegypénztárát)
Információ: 0721 26 58 27, akamara.ro@gmail.com