Újabb fesztiválon az Aradi Kamaraszínház

Írva : 2014 november 14

Negyedik alkalommal szerepel az Aradi Kamaraszínház a Nemzetközi „Davila-Interfest” Stúdiószínházi Fesztiválon, valamint a Balkáni Színházak Fesztiválján

Az Aradi Kamaraszínház idén is meghívást kapott a Piteşti-en november 14-19. között megrendezésre kerülő XVIII. Nemzetközi „Davila-Interfest” Stúdiószínházi Fesztiválra, valamint az V. Balkáni Színházak Fesztiváljára. A rangos nemzetközi seregszemlén, amelyre többek között koszovói, albán, szerb, bolgár és román társulatok kaptak meghívást, az aradi produkció az egyetlen magyar nyelvű előadás. 
A közönség és a szakmai zsűri november 17-én láthatja az Aradi Kamaraszínház, a szegedi MASZK Egyesület és a budapesti Bakelit Multi Art Center koprodukciójában készült Sex, drugs, gods & rock’n’roll című radikális stand up comedy-t Eric Bogosian és José Saramago szövegei nyomán. Az előadás rendezője Tapasztó Ernő, a főszerepben Harsányi Attilával. 

 

„A pénzre váltott vallásosság, a bigott képmutatás leleplezése ez, a hit vámszedőire elemi erővel mért büntetés. A Sex, drugs, gods and rock n’ roll radikális stand-up tragedy, ahol a zajos tombolást néma csend követi”, írja Rusz Péter a 2014-es Interetnikai Színházi Fesztiválon való szereplés nyomán.
Az Aradi Kamaraszínház negyedik alkalommal vesz részt a két említett fesztiválon, ahol már több sikert is elért: a Rudolf Hess tízparancsolata című előadásban nyújtott alakításáért Harsányi Attilának a fesztivál legjobb férfi alakításért járó díjat ítélték oda, az Aradi Kamaraszínház és a szegedi MASZK Egyesület koprodukcióban készült Kvartett című előadása a zsűri Interkulturális Párbeszéd különdíját nyerte el, tavaly a Tündéri című minimál-szürreál musicallal Tapasztó Ernő a legjobb rendezésért járó díjat vehette át.