Műfaji nyitottság és sokszínűség jellemzi az Aradi Kamaraszínház műsorát novemberben. A doktor című előadás Éder Enikő színművész főszereplésével, a színészként, énekesként és műsorvezetőként is ismert Csonka András retro estje, Gyabronka József színművész monodrámája és a Magyar Állami Népi Együttes a női lélek rejtelmeiről szóló táncszínházi produkciója szerepelnek a programban.
November 9-én, csütörtökön 19 órakor a budapesti Orlai Produkció és a Katona József Színház koprodukcióját, Dante Pokol című előadását láthatja a közönség a Bábszínház termében. Gyabronka József színművész monodrámaként adja elő az Isteni színjáték Pokol énekét. A szöveget Török Tamara állította össze és szerkesztette meg, Kocsis Gergely rendezte. Dante remekműve Nádasdy Ádám új fordításában, élő nyelven és – nem mellesleg – érthetően szólal meg, ezzel pedig Dante világa közel kerül a mához, a dantei utazás egyszerre megrendítő és szórakoztató lesz a nézők számára.
November 15-én, szerdán 19 órakor Csonka Andrással találkozhatnak a nézők a Bábszínház termében. Csonka András a 90-es évek egyik legismertebb televíziós alakja. A Família Kft. című sorozatban ismerte meg az ország, de azóta műsorvezetőként legalább annyit foglalkoztatják, mint színészként. Ezúttal igazi retro-esttel érkezik Aradra. Csonka Pici felidézi számos színházi szerepét és filmes emlékét, csaknem másfél órás műsora kellemes retrosztorizásnak hat, amit videóbejátszások és dalok sora tesz színessé. Csonka András retro-estjének zenei repertoárjában a klasszikus, jól ismert dalok mellett felcsendülnek a színész-énekes saját szerzeményei is.
November 16-án, csütörtökön 19 órakor a Magyar Állami Népi Együttes Hajnali Hold című táncszínházi produkciója nemcsak különleges népzenei és néptáncélménnyel tölti meg a nagyszínház színpadát, de létünk nagy kérdéseit is felveti majd a hangok, a mozdulatok és a vizualitás nyelvén, valódi, tartalmas szórakozást kínálva a közönségnek. A Hajnali Hold a hagyományos táncok rég homályba merült szimbólumrendszerének felelevenítésére vállalkozik, a folklór nyelvezetéből inspirálódva szól a meghatározó női princípiumokról, a női lélek titokzatos és érzéki világáról, az ösztönök szintjéről. Alkalmat ad arra is, hogy a hold szemszögéből vizsgálva említést tegyen a napról, a férfi princípiumról. Felmutassa kötődésünket a múlthoz, viszonyunkat a jelenhez. Meséljen szerelemről, vágyakozásról, születésről és elmúlásról, a hétköznapokról éppúgy, mint az ünnepek profán vagy szakrális rituáléiról.
November 21-én, kedden 19 órakor az aradi nagyszínház színpadán vendégszerepel a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik legújabb előadása. A világhírű román rendező, Andrei Șerban első alkalommal dolgozott a temesvári társulattal, Robert Icke A doktor című drámáját állította színpadra, amelynek címszerepét az aradi Éder Enikő színésznő játssza. Robert Icke szövege valójában Arthur Schnitzler Bernhardi professzor (1912) című darabjának aktualizált átirata, mely a ma valóságának társadalmi-politikai viszonyai között követi nyomon főszereplője, Ruth Wolff orvos és kutató sorsát és nyilvános, szakmai meghurcoltatását, egy haldokló kiskorú páciensével kapcsolatban meghozott döntése miatt. Az eset olyan szélsőséges és agresszív reakciókat vált ki, melyek hűen tükrözik a woke kultúra, a politikai korrektség és a ma társadalmának polarizált, „mi vagy a többiek” szemléletmódját, ahol az erkölcsöt és a korrektséget mindig az adott körülményekhez igazítják. Közösségi kapcsolataink határozzák meg életmódunkat, a társadalmi normák szabják meg faji, szexuális vagy épp nemi identitásunkat. Azokat a dolgokat, amikről a munkahelyen nem beszélhetünk, mert félő, hogy letiltanak, a színház keretei között biztonságban boncolgathatjuk: vállaltan szembeszállhatunk a kor előítéleteivel és hazugságaival.
A bábszínházi előadásokra a Kamara-bérletek, a nagyszínházi előadásokra a nagyszínházi bérletek érvényesek, valamint jegyek válthatók a nagyszínház pénztárában, valamint online a www.eventim.ro oldalon. A jegyiroda nyitvatartása: kedden, szerdán és pénteken 10-16 óra között, csütörtökön 10-14 és 17-19 óra között, szombaton és vasárnap 10-12 és 17-19 óra között, hétfőn zárva. Foglalás, információ a 0744-475147-es telefonszámon lehetséges.
Megvalósult a Magyar Kormány támogatásával.